Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

akkor Justh uram megint „hoppon" marad kuruckodó krédójával és nem lesz képes meggátolni egy esetleges új tömörülést Lukács körül sem, ha mindjárt a 67-es alapon is. Justh papa majd megint eljátszhatja a hajlíthatatlan utolsó kuruc (de első szamár) megrázó tragédiáját — lesznek mai párthívei közül olyanok is, akik vele megalkotják a legeslegtisztább és legeslegradikálisabb függetlenségi csoportot (mert pártról már bajosan lehet szó), de átkozódásai nem fogják többé visszatartani azokat, akik még most is siránkoznak a „kedvező"' alkalom elszalasztása miatt. Más kérdés persze, hogy az a radikális út, amelyet egyesek céltudatosan választottak, megfelelőnek fog-e bizonyulni és az új taktika szerepe nem lesz-e olyan mint a méregé, amely parányi dózisban néha jó orvosság — kellő' óvatosság nélkül használva azonban könnyen végzetes lehet. Mert eggyel, úgy látszik, nem számoltak az urak. Mégpedig a párttagok pszichológiájával. A nemzetközi szocialistákkal + nemzetiségiekkel ölelkezni nem éppen „kedves mesterség" és nem minden gyomor veszi be az effajta „fó'zeteket". Mintha már most is tapasztalható lenne a csömör bizonyos jele, mintha már most is bomlanék a Justh-párt, mielőtt a munkapárt bomlása még csak meg is kezdődött volna. Mert hát kétségtelenül igaz, hogy a munkapártban a „Tisza-csoport" egy nagyon is létező és felette számottevő tényező, amely csoporttal nézetem szerint is előbb, vagy utóbb leszámolásra fog kerülni a dolog. Egyelőre azonban a katonai kérdések előtérben álló rendezése oly eminens érdekét képezi a 67-es pártnak és politikának, hogy amíg e kérdések megoldva nem lesznek, a 67-esek egységét megbontani vajmi nehéz dolog lesz. FŐleg, ha a támadás két oldalról történik (amint tervezve van), azaz ha a „népjogok" kiküzdése antimilitaris törekvésekkel és jelszavakkal kapcsoltatnék egybe. Sőt az a meggyőződésem, ha valami, úgy éppen ezen „hamis taktika" az, amely Tiszáék malmára hajthatná a vizet, mivel mennél erosebb lesz a támadás a párt programját képező katonai kérdésekben, annál inkább érvényre fog jutni Tisza vezéri talentuma (és ezzel vezérkedési ambíciói is), annál inkább egységesen lesz Tisza táborában a munkapárt, amely egy közös ütközetben, egy lelkesítő vezér alatt igenis összeforrhat. Hozzá fog járulni ehhez még az is, hogy a katonai javaslatok ellen küzdők elegyedve az ált. és titkos választói jogért küzdök nem éppen rokonszenves és bizalmat ébresztő csoportjával, elegyedve a nemzetközi szocialistákkal és az ellenséges indulatú nemzetiségiekkel, csak fokozni fogják azt az ellenáramlatot, amely a progresszív irányzatú választójog ellen a polgári társadalom széles köreiben már tapasztalható. Nem is szólva az udvar álláspontjáról, mely kétség kívül alaposan meg fog változni a népjogok kiterjesztését célzó reform irányában, mihelyt nyilvánvalóvá lesz annak antimilitáris vonatkozása. Eképpen azt hiszem, hogy a Justhpárt taktikusai alaposan tévedtek, amidőn azt hitték, hogy a szocialistákkal való szövetkezésből „erőt", illetve a munkapárt megbontására alkalmas anyagot gyűjtenek, holott ellenkezőleg, csak önmaguk kebelébe oltották a bomlás csíráját. A mostani kusza politikai helyzetben, amidőn a kulisszák mögött új barátságok szövődnek és régi barátságok bomlanak — elemében van Polónyi Géza.