Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

valaki azt remélte (így pl. Kristófi úr), hogy az ált, választói joggal egyszerre csak háttérbe szoríthatják a nemzeti párttöredék torzsalkodását, s hogy a dolgozó milliók munkakedve át fogja hatni a parlament egészét és szorgossá fogja tenni a „szociális" munkát, az ugyancsak csalódott, mivel a helyzet ma semmivel sem jobb, mint volt a „Cúriák" parlamentje idejében.

111 A szocialista párt, mely megnövekedését a választói reformnak köszöni, csak eggyel több töredékét képezi annak a parlamentnek, melyben jóformán teljesen hiányzik az állami (osztrák) öntudat (legfeljebb csak akkor van meg, ha a magyarok ellen kell állást foglalni), és mely tényleg „nomina sunt odiosa"

112 nem Oesterreich, hanem „die ein Reichrathe vertretenen Lánder"-ek

113 összetákolt képviselete. Egyszer a németek dühösek és obstruálnak azért, mert egy vagy két cseh bíróval többet neveztek ki annál, amint azt ó'k méltányosnak találják, másszor a csehek obstruálnak, mert nem nevezik ki azt a postatisztet, akit Ők kívánnak, majd az olaszok, amiért nem állítják fel az olasz fakultást, a szlovének viszont azért, mert a felállítását megígérték, a lengyelek milliárdos kiadásokkal vízi utakat követelnek, ha meg nem kapják, obstruálnak, a keresztényszocialisták dühösek, amiért az olasz királyságot ünneplik, a németliberálisok pedig azért, mert nem eléggé ünneplik... stb. Ily marakodás és agyarkodás közt folyik Ausztriában az, amit parlamenti kormányzatnak neveznek és ezek között a majdnem kiegyenlíthetetlen ellentétek között áll a kormány, sohasem tudva ma, hogy holnap kivel gyűlik meg a baja. A legsajnálatosabb pedig az, hogy egyik párt sem akar a helyzeten komolyan javítani, mert hisz épp ez a helyzet teszi nemcsak lehetővé, de szükségessé is a „borravaló politikát", amellyel a kormány sokszor az összállam érdeke ellenére is kénytelen megvásárolni a többségét ott, ahol éppen — ad hoc — találja. így tehát helytelen kifejezés lenne Ausztriában egy krízisről beszélni, ott a politikai krízis a normális állapot — azzal az egy különbséggel, hogy néha meg lehet alkudni a krízissel, néha meg még ez sem megy. Most ismét ebbe a stádiumba léptek és ha a hírek nem csalnak, az orvosszer ezúttal radikális lesz. Tudvalevően a csehek most elkedvetlenedésükben a „budget provizóriumot"

114 és az ezzel kapcsolatos kölcsönöket obstruálják, úgy hogy az ex-lex állapot ápril. l-re kikerülhetetlennek látszik. Bennünket a krízis persze csak annyiban érdekel, hogy pl. napirenden marad a „bankkérdés", amelyet annyi bajjal letárgyaltunk, amely törvényjavaslat azonban nem tárgyaltatik a főrendiházban mindaddig, amíg az osztrákok a javaslatot szintén le nem tárgyalják. Hasonlóképp a véderő kérdésében is visszahat a krízis, mivel a javaslatok előterjesztése eddig is jórészt azért késett, mert magyar részről nem akarták addig a katonai perrendtartás kérdését finalizálni, amíg Bienerth nincs túl a bank vita nehézségein, mivel tartottak attól, hogy ez a magyarokra kedvező, méltányos és jogos javaslat Ausztriában a kedélyeket felizgatná és megnehezítené a kormány helyzetét. Amint én értesülve vagyok — forrásaim Khuen és Hazay —, a magyar álláspont teljes mértékben érvényesül a perrendtartásban, amennyiben a „magyar állami terület" és a magyar állami nyelv igazságügyi szuverenitásunkhoz képest teljesen ki fognak domborodni. [...] Alapos okom van tehát bizalommal tekinteni a perrendtartás előterjesztése elé — főleg azért,