Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

mert az ún. nemzeti irányú lapok már jó eló're hirdetik, hogy a kormányt ilyen meg olyan csúfos vereség érte, hogy feladta a magyar állam jogát — meghajlott Bécs előtt — és csak az osztrák érdekeket szolgálja. Jellemző, hogy ebben a „nemes felbuzdulásban" megint a 67-es politikát követő? „Magyar Hírlap" jár elől, amely persze már a bankjavaslat 5.§ -nál megírta, hogy immár be­fellegzett az ezredéves magyar alkotmánynak, elárulták a hitvány és rossz­indulatú miniszterek. Remélhető, hogy amint ezt a badarságot sem vette be a józan magyar köz­vélemény, hanem Andrássy minden agitációja dacára is egy-két nap alatt megszavazta a nem éppen szerencsésen stilizált, de egyébként teljesen ártalmat­lan szakaszt, 115 úgy ezúttal is a maga elfogulatlan ítélőképességével rá fog cá­folni azokra a hiób-hírekre, amelyekkel a „Magyar Hírlap" Andrássy politikai jövőjét véli szolgálni. Különben már magában az Andrássy-csoportban is megkezdődött a bomlás és nem sok időt engednek annak, hogy a csoportból vagy 6-an, elsősorban Széli Kálmán, hozzánk — a „Magyar Hírlap" haza­árulóihoz — átlépnek. 116 A lapok már néhány nap óta pedzik Széli közeli csatlakozását, ami annál kevésbé lep meg, mivel Széli érzelmileg már rég hozzánk tartozik és kizárólag az Andrássyra való személyes tekintetek gátolták meg eddig abban, hogy a Lloyd Club lépcsőjén feljöjjön. Most is az az imp­resszióm, hogy Andrássyt akarja Olaszországból hazavárni, hogy vele a dolgot megbeszélje, megkísérelje, hogy Andrássyt is csatlakozásra bírja, hogy azután Andrássy külső helyeslésétől kísérve a pártba belépjen. A kérdés minden­esetre folyamatban van, ezt magától Khuentól hallottam, aki a napokban felkereste Szélit és vele jóformán már tisztába is jött. Széli nem tagadta Khuen eló'tt, hogy Andrássy feszélyezi, annál is inkább, mert Széli most azt mondja, hogy ő bíztatta Andrássyt, hogy vállaljon mandátumot és lebeszélte arról, hogy egyelőre a politikai küzdőtérről visszavonuljon. Széli (Khuen szerint) most már belátja, hogy rossz tanácsot adott Andrássynak, de épp ezért kétszeres kötelességének tartja, hogy Andrássyt és barátságát kímélje. (Amiben igaza van.) Széli belépésének tagadhatatlanul örülnék, mert az ő tisztelt neve minden pártnak rostruma. 117 Mondják, hogy vele belépnének: Bolgár, Szterényi, Szerday, Okolicsányi, Zsedényi Ede (az Andrássy csoportból), továbbá Wenck­heim László a pártonkívüliek csoportjából. Úgy hiszem, hogy ezeknek részint Andrássy hazatérte április elején, részint a katonai javaslatok beterjesztése fogja megadni a végső impulzust. Prevízióim az osztrák állapotok kialakulása tekintetében valókra váltak. Néhány napi meddő és már kezdettől fogva reménytelen kísérletezés után a Reichsrathot márc. 27-én elnapolták, majd márc. 31-én feloszlatták és ezzel egyszersmint kétségessé tették a mi munkaprogramunkat is. Mert bár pozitív törvény nem írja elő, hogy a közös ügyeket érintő javaslatok egyszerre (egy időben) terjesztessenek a két állam törvényhozása elé, mindazonáltal már bevett gyakorlat, másrészről a viszonosság is úgy hozza magával, hogy az ily természetű javaslatok ugyanazon a napon, vagy legalábbis közeli időben ter­jesztessenek a törvényhozások elé. Arra még sohasem volt eset, hogy az egyik országgyűlésnek állandó szünetelése (vagy pláne szétoszlatása) esetén a javas­latok a másik országgyűlés tárgyalása alá bocsáttatnának.

Next

/
Thumbnails
Contents