Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

II. A régió településtörténete a honfoglalástól a XVI. század végéig - A tatárjárástól a XIV. század közepéig

Bizonyára megmaradt a kora Árpád-kori óriásfalvak csoportjának egy része, jóllehet falukettőzésekre (Gedős, Szöllős, Tömpös)

53 és falvak összenövésére (Hódmezővásárhely, Makó)

54 is találunk példákat, de ez a gyarapodás nem járt minőségi változással, legalábbis forrásainkból nem következtethetünk erre. Nem véletlen az, hogy a települések sűrűsödésének, növekedésének e példái Hódmezővásárhely kivételével a Maros mentén játszódtak le. E terület az egész középkoron át a Körös—Tisza—Maros köz súlypontjaként szerepelt. Megyeszékhelyek sorakoztak egymás mellett a Maros partjainál, ami a sűrű településhálózattal együtt a vidék gazdasági fejlettségére utal. Az Alföld, így a Körös—Tisza—Maros köz település-történetének máig vitatott kérdése, hogy mongol pusztítás milyen mértékben befolyásolta a településhálózat alakulását, az alföldi falvak pusztásodásának elsődleges okául, vagy a pusztásodás meggyorsításának tényezőjeként értékelhető-e. Maksay Ferenc és Szabó István állásfoglalásával egyetértve a mongol támadást a hazánkban a XIII. században meginduló falupusztásodást meggyorsító folyamatként, eseményként értékelhetjük.

55 Véleményünk szerint is azok a kisebb falvak, falumagok váltak lakatlanná véglegesen, azaz nem települtek újra, és lettek -háza, -telke, -egyháza nevekkel jelölt prédiumokká, pusztatelkekké (a XV. századbeli oklevelekben garmadával találkozunk nevükkel régiónkban), amelyek nem biztosították lakosaik megélhetését, illetve a volt lakosok és a tulajdonosok nem találták egy időre érdemesnek az újratelepítésüket, illetve nem találtak módot az újra népesítésükre. Nem zárjuk ki azonban, hogy a későbbiek során egyeseket közülük újratelepítettek, és első lakosuk nevéről -háza, -falva utótagú településsé váltak. Nem kételkedünk abban, hogy az 1241—42-es katasztrófa nagy pusztítást okozott, még akkor sem, ha Györffy György pusztulásra vonatkozó számításainak módszerével nem értünk egyet teljes egészében, jóllehet eredményei megközelíthetik a valóságot. Egyrészt azért nem, mert a Csák Miklós 1232-ben keletkezett oklevelében lévű — az oklevél adatai alapján végezte számításait — a Bő és Telki tájékán fekvő terra-kat lakott helyként, sőt faluként kezeli,

56 ugyanakor Nána ispán 1266-ban keletkezett és 1276-ban a pápa által megerősített oklevelében, amelyet ugyancsak felhasznált számításakor, a Csongrád és Vásárhely táján lokalizált terra-kat lakatlannak tartja, megemlítve azt, hogy közülük három, Sód, Körtvélyes és Fark szerepel a későbbiekben lakott helyként. Azóta Szabó István kutatásai alapján tudjuk, hogy a terra a magyar okleveles gyakorlatban a XI—XIII. század idején lakott és lakatlan helyet egyaránt jelent, ha mód van rá, egyenként kell eldönteni, hogy lakottnak tartjuk az illető földet, avagy nem. Másrészt azért nem, mert a