Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)
II. A régió településtörténete a honfoglalástól a XVI. század végéig - A honfoglalástól a tatárjárásig
város, vásárokkal és mindenféle gazdagsággal) 50 bátran állíthatjuk, hogy gazdasági központként is működtek. Tehát már a honfoglalástól a tatárjárásig terjedő időszakban is fennállt vidékünkön a tagolt, kis-, közép- és nagyobb lakott helyeket magába foglaló település-struktúra. Jóllehet az Idrisí által említett Csanád és Csongrád éppen nem vidékünkre, hanem annak peremére esett, hatósugarukban volt területünk is, miként Aradnak az általunk feltételezett piackörzete is feltehetően átterjedt a Maros déli oldalára. Nemcsak az említett öt nagyobb hely létezett vidékünkön, illetve annak peremén, nagyobb népességű falu (vila, néha terra névvel is) nem egy állt fenn. Bizonyítja ezt a dömösi egyház részére kiadott oklevél is. Átnézésekor mindenek előtt feltűnt a vidékünkön levő településeken lakó szolgák nagy száma. Az első helyen Ecser áll 66 szolgával, másodikként Leng következik 53 névvel. Őket Tamácz 36, Bata 28, Sajti (ma: §eitin, Románia) 25, Báboca 15, Décse 14 szolgával követi. Mindössze Kuhte és Damang lakói (7 illetve 6) számlálnak kevesebbet. A dömösi egyház összeírása alapján vidékünkön háromszor több a nagyobb helyek száma a kisebbekhez viszonyítva. A folyók túloldalán lévő kép is élihez hasonlít. Győn (Algyő) 62, Tápén 20 szolga nevét jegyezték fel. Tápén azonban ennél többen laktak. Egyrészt az oklevélből tudjuk, hogy a hozzá tartozó halastó, a Citei halaiból az egyharmad rész a csongrádi ispánt illette, feltehetően a birtok harmada is az övé volt, mint Györffy György feltételezi, másrészt egy 1247-ből származó oklevél tájékoztat arról, hogy a tatárjárás előtt Tápén a Csupor nemzetség is birtokos volt. 51 A falunak és tartozékainak — amint láttuk — legalább három birtokosa volt, tehát lakosainak száma is jóval több lehetett húsznál, talán éppen háromszorosa. Nagyobb helyek meglétére, ahol 5—10 családnál többen laktak, más oklevelekben is találunk adatokat. Ilyen az aradi prépostság már ismerettett 1202—3ból származó adománylevele, amelyben Galsa (ma: Galsa, Románia) 12, Megyer 39 szolga nevével együtt van feltüntetve. Ebben az oklevélben a közepesekhez képest a kisebb települések javára billen a mérleg, jóllehet nem minden település neve mellett sorolják fel a szolgák neveit. Azonban úgy véljük, hogy a hegyvidék és a síkság találkozásánál az alfölditől eltérő telepítési tényezők, energiák másfajta struktúrát teremtettek mint az Alföldön. Hód ugyancsak a nagyobb települések sorába tartozhatott, ugyanis Csák Miklós ispán 1237-es végrendeletében 52 12 libertinust adományoz innen fiainak. Ennél több szolgacsalád élhetett itt, mivel a birtokot Miklós ispán élete végéig megtartotta magának. Amint a fentiekből kiderül, az Árpád korban talán kissé nagynak tűnő hagyományos ötös szorzószámot alkalmazva, területünkön jelentős azoknak a faluknak a száma, amelyeknek 50 és 350 között mozog a lakossága. Mindezek alap-
