Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

II. A régió településtörténete a honfoglalástól a XVI. század végéig - A honfoglalástól a tatárjárásig

velés. Éppen térségünk XVI. századi története, amikor a politikai események hatására gyors gazdasági struktúra-váltás történt, és ismét az állattartás lett a jelentősebb ágazat a földműveléssel szemben, szolgáltat példát arra, hogy a földművelés és állattenyésztés formáit jól ismerő népesség milyen gyorsan tudott gazdaságában súlypont váltást végrehajtani, jóllehet hangsúlyoznunk kell azt, hogy ez a későbbi időben végbement gyors váltás nem kivánt meg társadalmi átalakulást. A honfoglalók szívesen helyezték szállásaikat víz közelébe. Ezek a vízparti, kezdetben téli szállásként használt telepek többnyire előzményeiként szolgáltak az állandó falvaknak. A későbbiek során természetesen az itt talált lakosok már meglévő földműves telepei mellett számos új keletkezett a kalandozások alkalmával behurcolt rabszolgák majd a kénytelenül földművelésbe fogó volt pásztorok jóvoltából. Temetőiket régiónkban számos helyen, Hódmezővásárhely és Orosháza környékén, Eperjesen (Királyság mellett), Makón, SzentesNagyhegyen, Mezőmegyeren és más helyeken is feltárták. Nem véletlen az, hogy szinte az egész Körös—Tisza—Maros közén fellelhetők a honfoglalók temetői. Életmódjukhoz megfelelő terepet biztosítottak az árterek könnyen művelhető és mindig zöld füvet biztosító területei és a mezőség még jórészt feltöretlen legelői. A honfoglalás-kor temetőiben nyugvó pásztorok, földművesek és katonák az elődei azoknak a szolgáló népeknek, akik a XI—XII. században lakták a Körös—Tisza—Maros közét.

8 A kora Arpád-kor A Körös—Tisza—Maros köz középkori településrendjének történetét, bár az egyes igazgatási egységeinek múltjáról szóló művek igen sok adatot tartalmaznak e vonatkozásban is, kellő rendszerességgel még nem dolgozták fel. Az országos igénnyel készült összefoglalók

9 is alig közölnek erről a területről adatokat, illetve a fennmaradt kevés forrás nem szolgáltatott jól felhasználható, jellegzetesen a vidék településviszonyaira utaló adalékokat a szerzők számára. A századforduló táján készült megye és várostörténeti monográfiák

10 készítői, bár műveiket más igénnyel alkották, e tekintetben is alapvető munkát végeztek. Bár Szeremlei Samu kivételével, aki a maga és mások által végeztetett számos ásatás anyagát is beledolgozta monográfiájába, csak az oklevelekből kigyűjtött adatok alapján dolgoztak, mégis a településtörténeti munkájuk eredményeként készült, mintegy összefoglalást is adó térképek forognak ma is nagyobbés helytörténeti témákkal foglalkozó kutatók között egyaránt. A megye- és városmonográfiák elkészülte után összefoglaló igénnyel hosszú