Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

III. A régió mezővárosai

Perspectíva communist, 1441-ben Petrus Hispanus második és harmadik tractatusát adta elő, és magister volt, 1442-ben és 1448-ban a bölcsészeti kar tanácsosai között szerepelt. 1440 és 1447 között a kar vizsgáztatói sorában volt található. 1451-ben jogi bakkalaurussá választották. 1536-ban, 1537-ben és 1558-ban Pankotai Wyer (Vér?) Ferenc szerepelt a krakkói anyakönyvben mint egri kanonok és vikárius.

98 Pankota tehát történetének korábbi szakaszában mint királyi mezőváros kedvezményezett helyzetbe került. Lakói ki is használták a lehetőséget, aktívan bekapcsolódtak a vidék gazdasági életébe. Amikor a Losoncziak birtokába került a vár, város és uradalom, előbbi helyzetükből származó számos előnyüket megtartották, és kihasználták mindazt a lehetőséget, amit a város és az uradalom gazdasági ereje biztosított. A városban sűrűsödő településfejlesztő energiák azonban csak a mezővárosi rang megtartásához bizonyultak elegendőnek, amelyet korszakunkon végig megtartott Pankota, azonban sohasem lett olyan nagy uradalmi központ, mint Világos, és olyan gazdasági központ, mint az ugyancsak közeli Lippa. A mezőváros és falu helyzetének határán álló települések, talán inkább falvak, possessio-oppidumok újabb csoportját is feltárhatjuk a Körös—Tisza— Maros köz területén. Ezek olyan települések voltak, amelyek történetéből semmiféle jogi dokumentum nem maradt fenn, amellyel bizonyítható volna kiváltságolt helyzetük. Mindössze egy, esetleg néhány alkalommal érdemelték ki az oppidum elnevezést, ami azonban nem véletlenül maradt fenn az oklevelekben. Uruk mindenféleképpen megkülönböztetésül használta elnevezésükként, mintegy kiemelve őket a possessiok tengeréből. Jóllehet oppidumként rövid ideig nevezték őket, mégis meg kell vizsgálnunk, mi volt vajon a földesúr szándéka, indítása, hogy ezeket az óriásfalvakat oppidumnak nevezze. Csánki Dezső történeti földrajza valamint az említett megyetörténeti monográfiák a mezővárosok közé sorolják Csomorkányt, Donáttornyát, Kaszapereket, Kovácsházát (ma: Mezőkovácsháza), Papit, Szentandrást (ma: Békésszentandrás), Szentpált (az egykori Arad vármegyében) és Toronyi, valamint a Makra hegység és a síkság találkozásánál feküdt Mesztet, Galsát, Kovászit és Pálülését. Az utóbbi négy abban különbözik az előbbiek sorától, hogy gyarapodásukban a szőlőtermesztés játszotta a legfontosabb szerepet, ugyanakkor az alföld és a hegyvidék találkozási pontjain feküdvén a két vidék árui cseréjének is megfelelő pontjai voltak. Az előbbiek mint közvetlen vidékük nagyobb települései hatottak és vonzást gyakoroltak a többiekre, ideig-óráig mint uradalmi alközpontok működtek. Néhányuk történetének a bemutatásával próbáljuk feltárni ennek a település-típusnak a fejlődési lehetőségeit és