Géczi lajos - Labádi Lajos - G. Tóth Ilona (szerk.): Az önkényuralomtól a Tanácsköztársaság leveréséig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 2. (Szeged, 1987)
A DUALIZMUS KORA 1867—1918
szervezkedést, s hiába nem fogadták fel az előző évben a helyi napszámosokat, nem tudták letörni mozgalmukat. A helyi rendfenntartó erőkhöz fordultak, hogy számolják fel végre a veszélyes szervezkedést. Az ekkorra, 1894-re már 2 szervezettel rendelkező párt szembefordítása nem vezetett eredményre, ezért Szántó Kovács János letartóztatása mellett döntöttek. A hatóságok durva fellépése vezetett el az 1894. április 22-i, az ország határain túl is visszhangot keltő Szántó Kovács-féle zendüléshez. A Népszava, bár az SZDP nem értett egyet a radikalizálódással, kiállt a vásárhelyi mozgalom mellett, s beszámolt a brutális erőszakról, melyet a vezetőjének letartóztatása miatt tiltakozó néptömeggel szemben alkalmaztak a hatóságok. Az önkényeskedésnek és provokálásoknak szomorú eredménye lett. Hódmezővásárhelyen vér folyt. Az állam halomra lövette a szegény munkásokat. A csendőrök háromszor adtak sortüzet, azután egy század huszárság vágtatva, kivont karddal a nép közé csapott. Többen halállal vívódnak, hárman már meghaltak és megsebesültek. A börtönök tele vannak foglyokkal. És mit követett el a vásárhelyi nép, hogy vele így bánnak. Lelketlen hatósági közegek provokálták a népet, hogy azután szuronyokkal és golyókkal „megmenthessék" a hazát. A hódmezővásárhelyi vérfürdő előkészített dolog volt. Az intéző köröknek sok fejtörést okozott a Békés megyei munkásmozgalom és ezt elfojtani, ezt megsemmisíteni minden áron és minden eszközök segítségével akarták. Elvtársaink azonban sohasem nyújtottak alkalmat a közbelépésre. Mindig a törvények keretén belül mozogtak. És számtalanszor kitértek a hatóságok provokálásainak. És most sem tört volna ki a forrongás, ha a hódmezővásárhelyi nép nem lett volna felizgatva. De az izgatók nem a szocialisták soraiban, hanem az állami és községi hivatalokban keresendők. A vér, amely Hódmezővásárhely utcáit pirosra festette, azok lelkiismeretéhez tapad, kik a munkások jogait sárba tiporták, kik nem engedték meg, hogy a munkások képzőegyleteket alakítsanak, kik a nyilvánosan megjelenő és a főügyésznek bemutatott lapokat és füzeteket jogtalanul elkobozták. Mi jogon merészelte a hódmezővásárhelyi rendőrség lapjainkat és füzeteinket elkobozni? Mi jogcímen merészelte Szántó Kovács János elvtársunkat elfogni? Ha a kormány igazságosan akarna eljárni és a nyugalmat és békét fenntartani, akkor már rég elcsapta volna azokat a hatósági közegeket, kik a munkásokat nem tekintik embereknek, hanem egyedül a kizsákmányolók érdekeit védik. Ámde a magyar kormánynál az ellenkezőjét látjuk, hogy a törvénysértőket büntetlenül hagyja, sőt gyakran még kitünteti őket. A napilapok majdnem kivétel nélkül, már hetek óta a legalávalóbb hazugságokat és rágalmakat terjesztik az alföldi munkásokról. Az osztozkodás meséjét újra felelevenítették, pedig sem iratainkban, sem gyűléseinken egy szót sem említettünk osztozkodásról. Mi szocialisták, és ezt már ezerszer is elmondtuk, ellenségei vagyunk az osztozkodásnak. És ha azok a brutális hatósági közegek akarják