Géczi lajos - Labádi Lajos - G. Tóth Ilona (szerk.): Az önkényuralomtól a Tanácsköztársaság leveréséig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 2. (Szeged, 1987)

AZ ÖNKÉNYURALOM KORA 1849—1867

nyeinkkel hanyatt-homlok ellenkező parancsainak végrehajtására erőszakoltatnak; midőn a megyei tisztviselők a bennük helyezett bizalomnak ily körülmények közt tovább meg nem felelhetnek: nem marad egyéb teendője a megyei tisztikarnak, mint megköszönve választói bizodalmát, kilépni, s elvegyülni választóinak sorába, s azokkal együtt tűrni, szenvedni és Istenben vetett tántoríthatatlan bizodalommal reményleni. Alulírott tisztviselői Csongrád vármegyének megértettük az idő parancsoló szavát, tudjuk mit kíván tőlünk a hazafiság és a becsület, s nyugodt kebellel tekintve vissza a rövid, de zavaros időre, mely alatt megyénk és nemzetünk javára semmit, mi tehető volt, tenni el nem mulasztottunk, azon megmásíthatatlan elha­tározásunkat nyilatkoztatjuk ki Méltóságod előtt, hogy mi tiszti állomásunkról ezennel lelépünk. Tennünk kell pedig ezt annyival is inkább, mert miután az alispáni tisztséghez intézett levele szerint a helyben állomásozó dzsidások főtisztjének fenyegettettünk, miszerint a mai napra kitűzött megyei közgyűlésünk fegyverhatalommal fog meg­tartásában gátoltatni, megyei hatóságunkat ezido szerént nem létezőnek kell tekinteni, s nem létezvén alkotmányos megye, alkotmányos megyei tisztikar léte­zése lehetetlenné tétetett. Óhajtottuk volna választóink és Méltóságod kezeibe tenni le hivatalunkat, de választóinktól szuronyokkali fenyegetéssel szakíttatván el, csak egyedül Mél­tóságodhoz intézhetjük felmentetésünkérti kérelmünket, kinyilatkoztatván, hogy ha hazánk törvényes jogaiba — mint reményijük — visszalépend, s ha választóink bizodalmát továbbra is bírva akár összesen, akár egyenként szólíttatni fogunk, kész szívvel fogunk felhívásuknak engedelmeskedni. Fogadja Méltóságod bölcs és szeretetteljes vezérkedéséért legszívesebb köszö­netünket és hálánkat. Fedezze oltalmával, támogassa segedelmével, tetézze áldá­saival nemzetünknek Istene Méltóságodat, választóinkat, megyénket és szegény szenvedő hazánkat! Kelt Hmvásárhelyen, 1861. évi nov. 4-én. (44 megyei tisztviselő aláírása) Csongrád megye tisztikarának Tomcsányi József főispánhoz benyújtott lemondó nyilatkozata. CsmL (SzF) Csongrád Megye FHt iratai 21/1861. ZSILINSZKY MIHÁLY: i. m. 278—292., MOLNÁR LÁSZLÓ: i. m. 151. Más megyék hasonló magatartásáról 1. SZABAD GYÖRGY i. m. 598—609.

Next

/
Thumbnails
Contents