Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

AZ ÚJRATELEPÍTÉSTŐL A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC VÉGÉIG - AZ ELSŐ NEMZETI MOZGALOMTÓL A POLGÁRI FORRADALOMIG

Az országgyűlésben az egyes szab. kir. városokat 1848-ig két követ képviselte, azonban az összes követeknek csak együttesen volt egy szavazatuk, — gyakorlatilag szavazatuk így nem jött számításba. Az 1843—44-i országgyűlésre küldött két szegedi követ, Szilber Antal és Aigner Ferdinánd a szab. kir. városok követeinek egyéni szavazati jogáért és a közügyek intézésében a városi adózók bevonásáért küzdöttek a városi tanács és a tekintélyesebb polgárokat képviselő választott község együttesen kialakított követi utasításainak megfelelően. A szab. kir. városok ügyének rendezését ezen az országgyűlésen számos alkalommal tárgyalták. Haladó szellemű érveket tartalmazó felszólalásaival tünt fel Aigner Ferdinánd, és vált országosan ismertté. Valamint a kerületi ülésekben kimondottam, úgy itt ismételni kötelességemnek tartom, hogy a felállított categoriák szükségtelenek és igazságtalanok; én ugyanis azt hiszem, hogy a városi közönségnek mindegyik tagja méltán igényelhet polgári jogokat, s azt hiszem, hogy ezen jogok gyakorolhatását bárkitől is, ki a közterheket viselni tartozik, s talán ajkaitól vonja el a véres verejtékkel szerzett falatot, hogy polgári kötelességét teljesíthesse, megtagadni — zsarnoki önkény: — a szegény, kinek durva köntöse alatt gyakran nemesebb szív dobog, mint aminőt sok kipiperézett gazdag uracsnak sujtásos öltönye takar, nézetem szerint jogszerűen a polgárok soraiból ki nem zárható, és nem hivatkozom állításaimat bizonyítandó az emberiség közös, a státus által senkitől joggal meg, nem tagadható igazaira, nem a népgazdaság legelső elveire, — jól tudom én hogy nem a szabadság, hanem a szabadalmak korában élünk, de bátran hivatkozom több városi privilégiumokra, mellyeknek a kerületi javaslatban egyedül a polgárnak engedett alkotmányos jogokat mindegyik városi lakosra kiterjesztik, s bátran kérdem a tisztelt Karokat és Rendeket: szükséges és igazságos-e categoriák közé szorítani azon alkotmányos polgári jogok minimumát is, mellyet a városi polgárok e jelen törvényjavaslat szerint majdan gyakorolni fognának? Véleményem szerint ez nem igazságos, következőleg nem is szükséges; avagy nem lenne-e kebelrázó igazságtalanság még a polgár névtől is megfosztani egy férfiút, ki például a hadi páján nem egyszer kockáztatta életét a hazáért. Ki szíve vérével bizonyította, hogy szereti a hazát, de a kironcsolt testén behegedt sebhelyeken kívül a csatatérről egyéb jutalmat haza nem hozott — illy férfiú nem volt és lesz a városokban, és ez csak azért, mert nemesnek nem született, s mert minden kincse és gazdagsága, híven teljesített polgári kötelességének öntudatában áll, ne találjon-e az egész hazában legalább egy szabadnak nevezett kir. városban honára, hol polgári jogokat gyakorolhatna? — és ugyan micsoda különös érdem az, hogy valaki 40 forint házbért fizet s ezért polgár, míg a ki talán csak néhány krajczárral fizet kevesebbet, polgár névre sem számolhat? Illy rendszer mellett, ki Győrött polgár