Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

AZ ÚJRATELEPÍTÉSTŐL A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC VÉGÉIG - A MEGYE ÚJJÁSZERVEZÉSÉTŐL AZ ELSŐ NEMZETI MOZGALOM MEGINDULÁSÁIG

Kiss Bálint szentesi református pap a lelkészkedés mellett történeti és gazdasági problémákkal is foglalkozott. Munkálkodásának célja a gazdálkodás szintjének felemelése, szűkebb lakóhelyén is a nép életének a javítása. 1772-ben Vésztőn közrendű családból született, Debrecenben szerzett tanítói képesítést. Három évig szülőfalujában iskolamesterként működött, majd Jénába ment az egyetemre, 1799-ben tért vissza. Szentesen megválasztották lelkésznek, és ott élt 1853-ban bekövetkezett haláláig. Nevét főleg az ekék szerkezetének a módosításával tette ismertté. Foglalkozott a malmok szerkezetének a javításával is. Nevezetes munkája a: ,,Falu Földművelőket oktató" c. tankönyve, amelyet a korabeli református iskolákban általánosan használtak, és a korszerű gazdasági képzést hirdette. A népi állattartásról és cselédügyről alább közölt részletek a szentesi és a megyei tapasztalatok alapján készültek. A jószágtartásról A marhákat, lovakat, már ezen idő szakaszba, a mikor göböly tartó gazdák nem voltak, leginkább Istállókba teleltették de a juhokat a szabad ég alatt Karámokba szénázták — a hol essőnek, hónak, hidegnek ki voltak azok tétetve, a takarmányt pedig, melyet a gazdákat kímélleni nem tudó juhász elebek hányt, nagy részét le tapodták, s a kik jászolból étették juhaikat felennyi takarmányt sem prédáltak el. A szarvas marhák, a heverő lovak leginkább szalmán teleltek, a juhok is tsak tavasz felé kaptak szénát. Nyáron a közönséges pascuumon éltek. Szűk termés idején semi haszon sem volt ezeknek tartásokba, többe került a takarmány, mind a jószág haszna. A Pásztorok közt Juhászok ravaszok, gazdáikat tsalók, lopók voltak. A magló sertések nyáron tsürhére jártak, vagy a renn (!) laktak, s pusztíttak a nyomást és nádló rétet. Télen pedig otsu korpa, kátsa ondó, galamb ganéj, törköly, parély száraz szöllő levél vízzel öntve volt az eleségek, tsak a lévén a tzél, hogy éhei meg ne dögöljenek. A magló magot is ritkánn látott. A hízóknak Uraság volt dolgok ezekhez képest. Darával kukoritzával 1—2 mására meg hizlalták őket. Szegény ember volt az, a ki sertést nem hizlalhatott; a tehetősebbek 10—20 hízott sertést is le öltek egy telenn, mellyet tseledjeik, napszámosaik a következett nyáron meg emésztettek, a mester emberek hizlaltak sertéseket eladni. A béresekről és a szolgákról A Béreseket szokták fogadni leg inkább ujj esztendőbe, a Juhászokat Demeterkor, a szolgálókat rész szerént ujj esztendőkor, rész szerént Pünkösdkor. — A Béresek közt első az Öreg Béres, ennek több fizetése van a többinél, de több is a gondja és dolga. Néki kell a többi Béresekre, Napszámosokra vigyázni. — Előli kellett a munkába menni, ő számolt minden gazdasághoz tartozó eszközökről. Ezen