Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

TÖRÖK VILÁG (Vass Előd) - A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A MEGYE ÚJJÁSZERVEZÉSÉIG

Globitz János Frigyes ezredes, szegedi várparancsnok levele a Tisza-vonal védelméről Baiz János Kristófhoz, a csongrádi tiszttartóhoz. 1703. szeptember 5. Kiadva: ESZE TAMÁS: A Tisza-vonal védelme a kurucok ellen 1703-ban. Rákóczi tanulmányok. Szerk.: KÖPECZI BÉLA, HOPP LAJOS, R. VÁRKONYI ÁGNES. Budapest. 1980. 668—670. Vízkelety András fordítása. A közölt levélben említett Cometh József a szegedi kamarai felügyelőség pénztárosa volt. Az „Őkegyelmességének" megnevezett személy Schlick Lipót tábornok, Lőfelholtz-Colberg György Vilmos ezredes pedig Arad várparancsnoka volt. Farkas Mihály, Szabó János és Kis Miska kapitány a szegedi vár magyar lovaskatonáinak parancsnokai, akik 1704. októberében a kurucokhoz álltak át. Szőcs János, Bozóki Pál és Guthy István tiszántúli kuruc ezredesek, akik csapataikkal 1703. szeptember 3-án a Bihar megyei Bélfenyéren ütköztek meg az aradi német és rác csapatokkal. Alig néhány nap múlva, 1703. szeptember 10-én a három kuruc ezredes, Szűcs János, Borbély Balázs és Ónodi Szikszai János deák regimentjei Csongrád mellett megütköztek az őrláncot védő rác katonasággal, s átkeltek a Tiszán. Ekkor kezdődtek meg a kuruc hadműveletek Csongrád megye területén is. 123 A szegedi várat, miután azt a török őrsége 1686. október 23-án kiürítette, császári német őrség szállta meg. A Rákóczi szabadságharc kitörése után a szegediek közül sokan csatlakoztak a kuruc csapatokhoz, de a vár mindvégig császári birtokban maradt. A kurucok először 1704 áprilisában ostromolták Szegedet, de csak a Palánkot foglalták el. II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1704. július 20-án érkezett Szegedre, és a mai Rókusi templom környékén táborozott le. A vár orstoma 1704. augusztus 12-én abbamaradt, s a kurucok elvonultak. A kurucok elvonulása után a vár császári őrsége a magyar lakosság megbüntetését határozta el, s ezért sokan elmenekültek. A fejedelem az alábbi módon emlékezik a szegedi vár ostromára. .. .Végül megérkeztem Szegedre és miután körülzárattam, epelázba estem. A nagy fáradtságtól estem ebbe a betegségbe ,mert csapataimat tanítottam menetelni, csatarendben állni, táborozni, táborveréskor kijelöltem az őröket és éjfélkor körüljártam őket. Már nagyon beteg voltam, amikor parancsot adtam a szorosan hozzáépült város megtámadására. Ez a város a Tisza-parton lakó rácok legbiztosabb menedéke volt. Rohammal bevették, kizsákmányolták, felégették; ennél többet józan ésszel nem is remélhettem. Tüzérségem néhány napja késett, betegségem rosszabbodott. Szállásom egy kicsi, behuzat nélküli sátor volt, átjártak a nap sugarai. Ágyam kiszáradt fűvel töltött, földrevetett szalmazsák volt. Igaz, hogy a háború óta nem is aludtam más ágyon, és mindig ruhástól feküdtem le. De a betegség legyűrt, állandóan égő szomjúság gyötört, és csak a Tisza vizével olthattam, márpedig ez a fekete és sűrű víz bűzlött a sártól és a haltól, mellyel annyira tele volt, hogy nem is lehetett merni belőle anélkül, hogy halat ne fogott volna az ember. Mind e kellemetlenségen kívül a fű között még egy nagy zöld pókfajta is tanyázott,