Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

A FÉLHOLD ÁRNYÉKÁBAN

az igért zsold elmaradása miatt fosztogatásbakezdett, ésgarázdálkodásátvidékünk is megsínylette. 1527 tavaszától leginkább a Temesközben tartózkodtak, de a sződi ütközet után nyugatra húzódtak, és Szegedet is sarcolták. Itt lőtte le egy ember a Szilágyi ház ablakából Cserni Jovánt, puskájába boglárt téve. Ezzel a Fekete Ember sorsa megpecsételődött. Ezután Jován cár udvari embereivel együtt csekély kísérettel, nem olyan nagy sokasággal, mint előbb, Szegedre futott. Török Bálint pedig csendben ült Szabadkán és sóhajtozott. Mikor a szegény király meghallotta, hogy Jovan cárt kijátszották, ágy áztatott, Szent Iván tüzet gyújtatott, és tedeumot énekeltetett. És Török Bálint Szabadkán újra nagyon felkészült, hogy besétáljon Szeged városába. Jován cár elől sokan bezárkóztak a fallal kerített Szilágyi-házba, nagyok és kicsinyek, mert rettegtek tőle. És nem volt senki, akinek lett volna puskája, sok golyója és lőpora, míg Jovan cár fel alá sétált a tereken és utcákon. Egy szegény embernek volt egy puskája, de nem volt golyója: Oh, Istenem! ha volna egy golyóm, meg nem menekülne ez a lator. — Akkor egy szegény ember vitt neki; mintha egy golyóbis darabja, mintha boglár lett volna. És mindjárt porral keverve a puskájába tette; mivel jól bánt puskájával, eltalálta. És Jovan cár skarlátszínű, azaz szederjes ruhában volt. Amint a vajdák látták, hogy halálosan meg van sebesülve, Szegedről rögtön egy faluba, Tornyosra vitték. Az a falu tíz mérföldnyire van Szegedhez, és három mérföldnyire volt Szabadkától. Hogy őt félholtan elvitték Tornyosra egy szállásra, s hogy meglátták őt az előkelő rácok, egyenként-kettenként ki-ki ellovagolt a maga dolgára, egyesek Törökországba mentek, mások a rác parasztok között szóródtak szét. És vele kevesen maradtak. — Bizony, amig téged élve látunk, védőnknek ismerünk el. A magyar házigazda, ahol Jovan cár feküdt, tanácsra rendezte össze eszét. Éjfélkor befogta lovait a szekérbe, s rögtön futott urához, Török Bálinthoz. És mindent elmondott urának, hogy miképpen lőtte meg a Fekete Embert puskából Szegeden egy félpogány. És hogy ezt meghallotta Török Bálint, azonnal háromszáz lovasával ellovagolt azon az éjszakán Tornyosra. Nagy három mérföldet tettek meg. És amikor Török Bálint megérkezett a házához, még azok a rácok is, akik még néhányan ott maradva vele megszálltak, mindjárt elszaladtak, s urukat egyedül hagyták ágyban fekve, még félig élve. Török Bálint megtudta szállását, és mindjárt oda rohant az ajtóhoz. Mivel szegény Jovan cár már látta halálát, megparancsolta katonáinak, hogy senkit se bocsacsássanak be. Már haldoklott. Török Bálint hitére igérte, hogy ha bebocsátják őt, nem fogja megkötözni a Fekete Embert. Bebocsátották, de még nagyon gyanakodott és félt a rácoktól Török Bálint, a ravaszságuktól, s belépett hozzá. Hogy Jovan cár ott feküdt az ágyban, háromszor kérdezte, vajon él-e még. Török Bálint kérdéseire semmi választ sem adott neki. Amint Török Bálint látta, hogy már halálra váltan fekszik hanyatt az ágyban, mindjárt levágta fejét; testét otthagyta, és fejét