Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

A FÉLHOLD ÁRNYÉKÁBAN

[a kőházat] előbbi adományunk címén valamennyi tartozékával együtt örökké birtokolják, ha nem lesznek ellentmondók, ha pedig lennének, azokat idézze meg Szeged városunk említett bírója, esküdtjei és egész közösségével szemben alkalmas időben a mi személyes jelenlétünk elé, hogy indokolják meg ellentmondásuk okát, majd eme beiktatást és rendelkezést az ellentmondók és megidézettek — ha lennének — szomszédosok és határosok, akik jelen voltak az említett beiktatásnál, nevének és az [esemény] időpontjának feljegyzésével — a szokott módon — ugyanazon személyes jelenlétünk [bíróságának] híven írjátok meg. Kelt Budán a Szent Máté apostol ünnepe utáni legközelebbi szombaton [február 25.] az Úr 1505 [?] esztendejében. //. Lajos király adománylevele a szegedi polgároknak. 1525. február 25. Kiadva: Adatok 114. sz. Latin. Blazovich László fordítása. — Hogy a volt Szilágyi házat, amely Szeged egykori főbírájának, a Horogszegi Szilágyiakkal, ezáltal a Hunyadiakkal is állítólag rokon Szilágyi Lászlónak a tulajdona volt, esetleg kommunális célra használták, az is bizonyítja, hogy szegények és gazdagok számosan futottak oda össze, amikor Cserni Jovan Szegedre érkezett. 71 Buda és Pest kifosztása után a Mohácsnál győztes török sereg két oszlopban vonult vissza balkáni és ázsiai szálláshelye felé. A szultán az anatóliai és a portai hadakkal a Duna vonalát kísérve haladt, Ibrahim nagyvezér a ruméliai csapatok és a janicsárok egy részének az élén a Tisza felé kanyarodott részint az ország ezen vidékének felderítése, részint a Szeged alatt állomásozó Szapolyai csapatainak szemmel tartása céljából. Az esőzések és az úti fáradalmak miatt elcsigázott török sereg 1526. szeptember 28-án érte el Szeged városát. Kemálpasazáde a török történetírókra jellemző túlzásokkal meseszerűen írja le a város nagyságát és gazdagságát majd kifosztását. A stílus díszei és cikornyái közül is előtárul azonban a város valós képe és gazdagsága. A tényekhez sokkal inkább híven írta le az eseményeket a „szultáni hadinapló", amellyel egyezik Dzselalzade Musztafa elbeszélése is. Ezek szerint Szeged lakossága értesülvén a török érkezéséről, mozdítható vagyonával és értékeivel átkelt a Tisza túlsó oldalára, ahová alkalmas átkelőhely híján az ellenség nem tudta követni, és így csak a környék lakosságát rabolta és pusztította. Végeredményben a török „első látogatásának" a megye Tisza jobb parti területe esett áldozatul, a város kevesebbet szenvedett, a bal parti rész pedig megmenekült a zsákmányra éhes hadaktól. A szerencsétlen Magyarországnak azon a részén van egy nagy város, mely a gonosz hitetleneknek ősi gyülekező-, a harcot kereső csavargóknak szülőhelye, Szegedin néven ismeretes, és földének termékenységéről, éghajlatának kellemes voltáról, vízének jó ízéről, továbbá óriási kiterjedéséről, nagy épületeiről, mindennemű javainak bőségéről és végre arról híres, hogy lakosai között igen nagy számmal