Budapesti Értesítő, 1944. március/1
1944-03-09 [1866]
Emellett az USA-ban a polgári fogyasztás körülbelől 16 százalékkal nőtt meg, ellenben Angliában inkább csökkent és pedig körülbelől 15 százalékkal, Németországban az a helyzet, hogy a magasabb termeléssel egyidejűleg csökkent a fogyasztás, Az államok pénzügyeinek fejlődésével kapcsolatban megállapítható, hogy a különböző országokban a fejlődés egyöntetű vonásokat árul el, Németországban és Nagybritanniában 1940/42-bon valamivel kissebb mértékben 50 százaléknál fedezték az állami kiadásokat belföldi adókból e egyéb' folyó bevitelekből, A kiadások kisebb felét kölcsönökből fedezték és pedig a bankoktól 16 százalék ós más forrásokból 34-35 jo erejéig vettek igénybe kölcsönöket. Az USA-ból nem állanak rendelkezésre pontosabb adatok, azonban a kormány a bankoknál viszonylagosan magasabb százalékarányban vett fel kölcsönöket. A bankkölcsönök következtében a pénz vásárló erűje emelkedett általában véve, annál inkább lehet nagyobb vásárló urőről beszélni, mert a lakosság intenzivebb foglalkoztatottsága következtében több pénzzel rendelkezik, jft feles vásárló erő lefölözésére nemcsak az eddigi ismert módszereket alkalmazták, mint az adózást, a takarékosság szorgalmazását ós a kölosönkibocsátásokat, hanem a a különböző országokban a legkülönfélébb eszközökkel igyekeztek e cél elérésére. Ezek között kell emliteni elsősorban a hitelpiac zárolását ós ellenőrzését, a kiviteli többletek finanszírozásán ,k mellőzését, az infláoiő leküzdésére szolgáló árellenőrzóseket 0 a tőkebefektetések árfolyanemelkedésének korlátozását. Ide tartó . . !: még az angol-amerikai országokban hozott magasabb jövedelmi adón, Dániában a követelések maximálása, s különleges intézmények lűl itése, amelyek lehetővé teszik az áruforgalmat annak ellenére, hogy a valutdris különbségek fokozódnál;. Ilyenre példa a német-görög és a japán-nemzeti kinai árucsere. Ezek a rendszabályok arról tanúskodnak, hogy az infláoiő elleni küzdelemben számos rendszabályt lehet egyszerre alkalmazni, s kell is alkalmazni. Amennyiben külföldi fizetési eszközökre van szükség, ezeket a tartalékokból fedezik, részben az invesztált tőkék mozgósításából, részebn pedig külföldi hitelek utján, de a külföldi segítség nyújtásnak más módja is van,i1 yen például a kölosön - és bérleti rendszer, A mindezekből adódó kérdések tisztázásánál tekintettel kell majd lenni a magán gazdasági tevékenység újraéledésére. / B,É, / Berlin, III, 8. / hc / "India mindenféle fajtájú takarmányf abonaimportja 13 hónap leforgása alatt - a sok tiz millió ember letét fenyegető indiai óhinség leküzdésére - 13 millió bushelre rúgott,"Ezt a hallatlan megállapítást teszi Mrtf öempell, a Reuter iroda kereskedelmi szolgálatának vezetője, azzal kapcsolatban, hogy foglalkozik a takarmánygabonának a világ piacairól való eltűnésével. Ez a kijelentés gyakorlatilag azt jelenti, hogy az éhínséghez közelálló hindu tömegek számára egy évnal hosszabb idő alatt fejenként kevesebb mint egy bushel takarmánygabonát osztottak ki, Gampell ezért kizárólag az USA-t teszi felelőssé s állítását azzal is hangsúlyozni kivánja, hogy a fokozott húsfogyasztás, amely pusztán háborús jelenség az USA-ban, maga után hozta, hogy több kanadai búzát importált az USA takarmányozásra, mint amennyit Anglia emberi táplálkozásra vásárolt Kanadában, Még Mr, Gampell sem állja meg,hc ;y ORSZÁGOS LPJftÁití 1 '