II. kerületi kir. egyetemi katolikus főgimnázium és Ferencz József nevelő intézet, Budapest, 1915
Szölgyémy Ferenc jubileuma
15 nyék értékét méltányolni tudók ép azért mindig tisztelettel és hálával emlékeznek meg az oktató és nevelő munkáról. A haza bölcse, Deák Ferenc, hálásan emlegetve egyik kanizsai tanárát, mondogatja: «Neki köszönhetem nagyrészt, ha lettem valami, hogy lettem.» És nem túlzás, midőn egy hatalmas uralkodóház tagja, a magyar nemzet szeretetétől körülvett néhai József főherceg, szintén már az örökkévalóságba költözött egyik fia, László főherceg, igénytelen tanárának mondja: «Örök hálára leszek önnek lekötelezve.» Ha a vele szemben álló nehézségeket nézné a nevelő-tanár: a fölületességet, a kényelmességet és elpuhultságot, az akaratosságot, az áll hatatlanságot, a hálátlanságot s az emberi természet száz egyéb rossz tulajdonságát, a társadalom nem ritka elfogultságát az iskola iránt, magának az iskolának hiányait és bajait, talán visszariadna a verejtékes és csaknem emberfölötti erőfeszítéstől s talán hajlandó lenne magáévá tenni a régi hamis mondást: Quem dii odere, paedagogum fecere. Azonban lelkiismerete és az ifjúság iránt való szeretete odacsatolja őt az emberi kultúra szántóföldjéhez, ha idegei lázongnak is; a kemény rögök, töretlen kövek, sőt sziklatömbök nem térítik el útjától; kötelességtudása és hazaszeretete legyőzi az akadályokat s eltelik hálával Isten iránt, ha lankadatlan fáradozásának némi gyümölcsét látja. Gyümölcsét? Ő már a fakadó rügyeknek is örül, amelyeket az ő gyakorlott szeme pillant meg legelőször. Neki eredmény és gyönyörűség, midőn a még szunnyadó erőket mozgásba hozza, mikor a fiatal lelkekből kipattannak az első gondolatszikrák, bontakozik az ítélőképesség, szaporodnak az ismeretek, midőn az ifjú önmaga szellemiségének és méltóságának tudatára ébred s kezdi megérteni az egykori szent ifjúnak szavát: Ad maiora natus sum. S mily boldog azoknak az áldott áhítatos iskolaóráknak csendjében, mikor a nagy igazságok varázsa elbűvöli a fogékony lelkeket és mintegy más világba helyezi, ahol az eszmények napjai világítanak s a lelkesedés tüzei kígyóinak. Ki méri meg boldog megelégedését, midőn az ő kezétől vezetett nemzedékek egymásután világos fejjel és romlatlan lélekkel átlépnek az életbe s magukkal viszik a közéletnek és a hazának nemes tanári szívből beléjök árasztott bő ismereteket és szilárd életelveket? Ilyen munkása a hazai oktatás- és nevelésügynek Szölgyémy Ferenc nevelőintézeti kormányzó és igazgató úr; sőt egyenesen ő az, akinek képét és munkálkodását ecsetelni igyekeztem. Mi, tanárok és tanulók, akik nap-nap után élvezzük kincses lelkének fényét és melegségét, meghatóban ünnepeljük harmincéves áldásos működésének jubileumát. Nem annyira az évek hosszú sora, mint inkább a mögöttük rejlő nagy munka, szünetelni nem tudó kötelességteljesítés s az ezt mozgató ritka lelki tulajdonok már rég kivívták számára
