II. kerületi kir. egyetemi katolikus főgimnázium és Ferencz József nevelő intézet, Budapest, 1915
Szölgyémy Ferenc jubileuma
14 ból hazatérő fiait bemutatta ismerőseinek, azt mondja a család, a haza, az egyház, sőt maga az Isten az iskolára bízott gyermekekről és ifjakról: itt vannak az én drágagyöngyeim. Drágagyöngyöt, gyémántot, aranykincset adnak a nevelő tanár kezébe, a Teremtő legértékesebb alkotását e földön, a gyermekleiket, amelyről a pogány római is áhitatos tisztelettel mondja: Res sacra puer. Csakhogy a drágagyöngyöt még ki kell bontani a kagylóból, a gyémántot még csiszolni kell, az aranyat ki kell még olvasztani a salakból. De keveset mondok, ha a tanár-nevelőt gyöngyhalásznak, gyémántcsiszolónak vagy aranybányásznak nevezem, sőt ha művésznek tartom, akinek a legnemesebb márványból remek szobrot kell alkotnia, még mindig messze elmaradtam a valóságtól; neki puha emberi sziveket kell Isten képére alakítania s az emberiség szebb jövőjét előkészítenie. Hogy magasztos célját megközelíthesse, bele kell hatolnia az emberi lélek belső világának tiszteletreméltó szentélyébe és ott meg- gyujtania az igazság és erkölcsi szépség szenvedélyes szeretetének örökmécseit. Fel kell ott kutatnia és készséges engedelmességre bírnia a szellembirodalom csodálatos tündéreit: az értelmet, az akaratot, a képzeletet, az érzelmeket. Föl kell halmoznia a boldog életnek minden gazdagságnál, szerencsénél, jóakaró pártfogónál hatalmasabb tényezőit: a tudás és az erény kincseit. Tanítani, vagyis az igazságok és ismeretek befogadására, feldolgozására, megtartására, gyümölcsöztetésére a szellemet előkészíteni és képesíteni; nevelni, vagyis a lélek fattyúhajtásait lenyesegetni, rajta égretekintő virágkelyheket fakasztani, erős meggyőződésből hajlít- hatatlan törzset növeszteni elszánt elhatározással az ókor nagy történetírója — Tacitus — által a germánokon dicsért «inexhausta pubertas», a ki nem merített, el nem fecsérelt ifjú életerő és az ifjúság minden lelki szépségét alkotó erkölcsök megőrzésére és majdan egy becsúlnivaló férfias életre — oly munka, amelynél nemesebb, értékesebb alig található. Ezt a munkát csak úgy lehet a nevelőtanárnak eredménnyel végeznie, ha belekapcsolja agya minden idegszálát, szive minden rostját, ha kész sok lemondásra és áldozatra, ha nagy szívvel túlteszi magát néha hihetetlen magasságig tornyosuló nehézségeken. A jó tanár idejét, tudását, erejét, egészségét tanítványainak szenteli, alászáll gyermeki felfogásukhoz, bajlódik apró-cseprő dolgaikkal, midőn talán képességei, tanulmányai és hajlamai szerint messze fölemelkedhetnék a tudományok magaslataira. Nem száll, amerre jól esnék, nem keres dicsőséget, hanem ott marad tanítványai mellett, pórázon tartva csapongásra kész fantáziákat, lekötve izgékony, eleven természeteket, a számukra kijelölt cél felé irányítva egész figyelmét és működtetve minden munkaerejét. A feladatok előkelőségét, az áldozatok nagyságát és az eredmé-
