II. kerületi kir. egyetemi katolikus főgimnázium és Ferencz József nevelő intézet, Budapest, 1911
Ő császári és királyi Fensége József Ferenc Főherceg érettségi vizsgálata
8 hogy ugyanezt hangoztatta egyéb tanulmányai körében is. Többször megsajnáltam, mert láttam, hogy a folytonos munka megviselte; arcán a fáradság kifejezése suhant olykor át ; szívesen pihentettem volna, de ő csak unszolt, hogy «olvassunk tovább /» — Alig is volt valaha valakinek engedelmesebb és szeretőbb tanítványa ! A tantárgyak tanulása közben azzal mutatta ki nem csupán tehetségét és figyelmét, hanem érdeklődését is, hogy oknyomozó kérdéseket tett, amelyek arra vetettek világot, hogy a Fenség bőséges magán- olvasmányaiból szerzett ismereteit törekedett a tananyag keretében érvényesíteni. Az irodalom, a történelem, az eszthetika, a régiségtan és természettudományok egyaránt kedves tantárgyai voltak s e tárgyak tanárainak mindegyike méltán volt abban a hitben, hogy ő adja elő a Fenség legkedvesebb tantárgyát. Jóindulatú, meleg vonzalmat árult el mindenkor tanárai iránt, mely a kedvességnek számtalan formájában megnyilatkozott s mely bizalmat ébresztett a munka sikere iránt. Mindenkit megnyerő, vonzó modora kedvessé és élvezetessé tette a tanórákat, melyek alatt szelíd humora sokszor megnyilatkozott s ezek folytán a legtermészetesebb volt, hogy minden tanára őszinte, meleg szeretettel viseltetett fenséges tanítványa iránt. Kegyeletérzése két szomorú esetben nyilatkozott meg: akkor, midőn 1907 novemberében Fettl Lipót s midőn 1910 augusztusában dr. Katona Lajos elhalálozott. E két kedves tanárát sokszor meg- illetődéssel emlegette, elhunytuk fölött részvétét fejezte ki és koporsójukra koszorút küldött. Osztálytársaihoz való viszonya hasonló volt. Leereszkedő, anélkül hogy magas rangját éreztette volna ; szives minden tettetés nélkül, humoros élesség nélkül és kedélyes, anélkül hogy komolyságát veszélyeztette volna. Láttam, amint egyenlő szeretettel fogott kezet* a kis- hivatalnok és a főnemes fiával. Csak egyre ügyelt nagyon, hogy jó fiúk társaságában legyen. De osztályában nem is találkozott más, hiszen megjelenése társai közt fölemelő hatással volt s ezekben szinte kivétel nélkül megrögződött az a törekvés, hogy fenséges diáktársához egy se legyen méltatlan. Közülük nem egyszer többeket meghívott vasárnap délutánonként s a velük töltött néhány óra kellemes beszélgetés, játék és a tanszereivel való kísérletezés közepette gyorsan tűnt el. Ilyen alkalommal előszedte és megmutatta a kistapolcsáni erdőkről vett szép fényképeit, melyek a fenséges édesatyjától örökölt természetkedvelésnek vonzó bizonyítékai. Egyébként tanulótársaival való viszonyát s ezeknek iránta tanúsított szeretetét semmi sem bizonyítja jobban, mint az itt következő kedves jelenet. Ifjaink az érettségi vizsgálatok befejezése után, régi szokás szerint, társas vacsorára gyűltek össze. És ezen az első felköszöntőt intézetünk jeles volt növendéke, Jalsoviczky István, az ő «kis főhercegükére mon
