VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1915
I. Theisz Jenő
4 hirdette tanításait, melyre mint diák szent áhítattal figyelt néhány évvel azelőtt ?.. . És teljesebb lesz-e a kép, mellyel emlékét meg szeretnők örökíteni, ha megírjuk, hogy mint gyakorló tanár az V-ik és Il-ik kerületi főreáliskolában működött, hogy miután Aradon egy évig helyettes tanár volt, az 1911-12-ik tanévben a mi iskolánkba helyezte át a miniszter ? . . . Olyan keveset mondanak róla mindezek az adatok . . . Azt, ami az ö szép lelkére, finom gondolkozására, nemes érzületére, igazán jellemző lett volna, nem adatott meg neki megalkotnia ! Utolsó szép fellendülése már a halál vonalába hajlott át, . . Minthogy gyönge szervezeténél fogva nem sorozták be katonának, a nagy szünidőben a földművelésügyi minisztériumban jelentkezett, hogy olyan téren ajánlja fel a hazának szolgálatait, melyen hasznosat mívelhet. És elküldötték Kisbérre, hogy gazdasági munkákra ügyeljen fel . . . És Theisz Jenő ügy végezte tisztét, mint az iskolában. Fáradhatatlan buzgalommal, megható kötelességtudással, az ügy iránt való végtelen odaadással. Internált szerbekkel élt együtt. A szabad ég alatt. Minden emberi lakástól távol . . . Meghűlt ... És nem lett többé egészséges soha . .. Milyen egyszerű dal ... És milyen sötét és milyen fenséges akkordok csendülnek fel benne! . . . Nem hangzik-e ki belőlük egy egész ember, egy igazi férfi himnusza ? . . . Nem volt-e hős, mint a katona, ki halálos betegen tér vissza őrhelyéről, ahová állították? Nem voltáé a háború halottja, bár nem volt a csatatéren ?... Olyan felesleges az ilyen kérdéseken töprengeni! . . . Teljesítette a kötelességét! . . . És nemcsak azt a kötelességét, melyet előírtak számára, hanem azt is, melyet lelke vallott annak ... És ez a legszebb, amit férfi tehet!... Ennél szebb tanítást nem hagyhatott volna örökségül tanítványainak, bár meddig is él . . . És ha van valami megnyugtató abban a gyászban, melybe korai halála borította hozzátartozóit, barátait, kartársait: ez a momentum az! . . . Az a tudat, hogy önfeláldozása valami teljes, egész és befejezett volt! . . . Olyan teljes és befejezett, hogy még a halál sem tudta csonkává tenni, sőt azzal, hogy reáborította árnyékát: a nagyság reliefjét adta meg neki!..» Theisz Jenőt nemcsak a halál komorsága kísérte utolsó útjára, hanem a halál szépsége is . . . * *
