VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1914
I. Dr. Gerecze Péter
I DR GERECZE PÉTER 1856-1014. Meghalt. Gerecze Péterről mondva nem annyit jelent e szó, hogy az emberiség nagy tömegéből eltűnt egy valaki, akinek helyét még abban a perczben betöltötte egy társa, hogy a rohanó árból elpárolgott egy csepp, amelynek helyére már odanyomult más és a hiány, az üresség nem is látszik, talán nem is látszott soha; — róla beszélve azt jelenti e szó, hogy megszűnt dolgozni a munkás kéz, melynek még annyi elvé' gezní valója lett volna, lezárult a szem, amelynek még oly sokat kellett volna keresni, kutatni a szépet, a dicsöt, meg' szűnt dolgozni egy szív, melynek égő honszerelme még oly sok fiatal lelket gyújthatott volna lángra, lobogó lelkesedésre. Meghalt. Megszűnt dolgozni, lelkesedni, lelkesíteni. Pedig mennyi mindent akart még elvégezni, hány sir' mezőt feltárni, régi épületet felkutatni, ismertetni, hány diákot hazaszeretetre tanítani. És milyen lelkesen dolgozott. Milyen örömmel mutatta, ha valami érdekeset talált, milyen büszke' séggel, ha ritkaságra akadt. „Ilyen csak kevés van az egész világon" — vagy— „ilyen eddig csak a magyar földből került elő" és még jobban örült, még büszkébb volt, ha tanítványainak lelkében talált valamit, amit érdemes volt napfényre hozni, kifejleszteni. Kis első osztályos fiúcskákkal lerajzoltatta, hogyan képzelik el az ősmagyarok vitézi tetteit, Szvatopluk futását, Zalán veszedelmét és ragyogó arcczal mutatta, magyarázta, amelyiken az ügyetlen vonásokból már kicsillogott a sugárzó lélek ereje, a megfigyelő szem tapogatódzó, de sokat ígérő jelentkezése. Ebből lesz valami! Ez volt utolsó munkája, ezt találta meg utoljára s talán ez édesítette meg utolsó óráit. Lehetetlen, hogy lázálmaiban meg ne jelent volna előtte az a fiúcska, akiből lesz valami, í
