VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1913
III. Az iskolai év története
16 A vezetésünkre bízott ifjúság tanulmányi előmenetele mellett szerető gondot fordítottunk növendékeink lelkének nevelésére és Ízlésének nemesítésére. Ebben az irányban serény munkát végzett önképzőkörünk, amelynek elnöki tisztét ezidén dr. Pintér Jenő viselte. A kör az idei iskolai évben két életre-* való újítással szélesbitette ifjúságunk tevékenységének körét. Megalkotta a természettudományi és mathematikai szakosztályt, amelynek irányítását Bálint Elemér tanár vállalta, továbbá dr. Verő Leó vezetése alatt külön szakosztályt létesített a német és franczia irodalom körében való tájékozódásnak és továbbképzésnek kiszélesbitésére. Az ő vezetésével az önképzőkör, meghonosította az irodalmi délután intézményét, amelyen az ifjúság előadó készségére és az ifjúsági zenekar szereplésére kínálkozott alkalom. Ezenkívül az önképzőkör lelkes szeretettel ápolta a hazafias érzést és október 6-án és márczius 15-én a tanári testület és az egész ifjúság részvételével rendezett ünnepélyt. Ifjúságunk régi hagyományaihoz maradt hü, amikor az irodalom nagyjai iránt érzett kegyeletnek és tiszteletnek adózott. Énekkarunk jelesebb tagjai szerepeltek az Országos Középiskolai Tanáregyesület Eötvös-ünnepélyén, amelyet az ország tanulóifjúságának bevonásával Eötvös József születésének századik évfordulóján rendezett. A lélekemelő ünnepélyre önképzőkörünk tagjai intézetünk zászlaja alatt vonultak ki. Kiss József hetven éves születése napján körünk külön díszülést tartott. Az ifjúság természettudományi ismereteinek bővítésére és gyakorlati alkalmazására nyújtottak módot a chemiai és fizikai gyakorlatok, amelyek az előbbi években bevált módszer szerint és teljesen díjtalanul folytak. Fontos gyakorlati ismeretág eh sajátítását teszik lehetővé a gyorsírási tanfolyamok, amelyek idén is ingyenesek voltak. Arra is módot kerestünk, hogy ifjúságunk minél gyak^ rabban lehessen részese a művészetek lelket nemesítő és a szépérzést fejlesztő hatásának. Ezért gondoskodtunk művészet^ történeti faliképek beszerzéséről, amelyeket a folyosókon helyeztünk el, hogy a művészet remekeinek hü másolatában ifjúságunk állandóan gyönyörködhessék. Tanulóink tömegesen vettek részt a Kűn LászlóTéle szimfonikus hangversenyeken és Antalffy-Zsiros Dezső zeneakadémiai tanár orgonahangversenyein és gyakran keresték fel a M. Kir. Operaház és a Népopera kedvezményes előadásait. Ezek az előadások bizo