VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1913
III. Az iskolai év története
17 nyára ép oly jótékony hatással lesznek ifjúságunk lelki világára,, mint azok a szemléltető eszközök, amelyek a nagym. vallás- és közoktatásügyi minisztérium ajándékakép kerültek iskolánk tulajdonába: az Endrödy'Sebestyén-féle diapositiv'képek a természetrajz tanításának segédeszközéül, a Magyarország Műemlékei ez. mü harmadik kötete, a Díszítő Művészet ez. folyóirat és a történeti oktatásnál kitűnő segédeszközként hasz- nálható oklevél' és pecsét'mintagyüjtemény. Ifjúságunk szivében a gyöngédebb, emberbaráti érzéseket is gondosan ápoltuk. A mentők, a tüdőbetegek szanatóriuma és a segítőegyesület alapja javára rendezett gyűjtésekkel módot nyújtottunk a jótékonyság gyakorlására mindenkor rámutatva az emberszeretet gyakorlásának gyönyörű erényére. Nem felejtkeztünk el a test és lélek harmonikus fejlesz' tésének jelentőségéről sem: ifjúságunk testi gyarapodása állandó gondoskodásunk tárgya. A tornaórákon kívül ősszel és tavasz' szál a játékdélutánok, télen pedig az intézet jégpályája szolgálnak a testi erő és ügyesség fejlesztéséül. A testi nevelés rendszeresebb irányítására a testgyakorlókör megalapításával nagyfontosságű intézmény* létesítettünk .A testgyakorlókör, amely Kemény Ferencz és Liber Béla elnöklete mellett Michnay Gyula tornatanár vezetésével működik, ,már megalakulása évében bebizonyította hiv'atottságát. A kör jéghockey-csapata Liber Béla tanár vezetésével Pozsonyban az .ottani állami főreáliskola ifjaival mérte öss^e diadalmasan ügyességét; a kör tavasszal több fővárosi középiskola ifjúságának bevonásával athletikai versenyt rendezett, amelyen, szépszámú közönség gyönyörködött a szabatosan végzett gyakorlatokban. Ez az állandó és rendszeres testedző munka bizonyára nem kis mértékben járult hozzá ifjűságunk csaknem kifogástalan egészségi állapotához. A súlyosabb és ragályos betegségek száma csekély s egyes tanulók hosszabb ideig tartó mulasztása is inkább a családban előforduló betegségekre vezethető vissza. Iskolánk nemcsak tanulóink szellemi haladására és testi gyarapodására fordít gondot, hanem ott, ahol szükséges, anyagiakban is segítségére van növendékeinknek. Segélyző Körünk több szorgalmas és szegénysorsu tanulót támogatott tandíj- és ruhasegéllyel és számos tanulót segélyezett tanköny' vekkel. Törekvő és szegény tanulóink közül többen idegen helyről is részesültek segélyben. A főváros tanácsa a Szilágyi Istvámalapból Lillin Károly VII. és Millner Lajos VI. o. ta2