VI. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1911
II. Jakab Ödön
13 az előadás kerekdedsége. Jakab Ödön, ki gondosan kicsiszolja formáit, ki ellensége a pongyola szerkezeteknek: mint profesz- szór is csupa lelkiismeretesség és kőtelességtudás. Az iskolát épen úgy szentélynek tekinti, mint a poézist. Lelkileg egyik" ben sem jelenik meg a hétköznapos ruhájában. Nemcsak ékesszólásával akar tanítványaira hatni, hanem tudásával is. Az adatok preczizirozásában szinte a túlzásig megy. Semmit sem tekint jelentéktelennek a magyar irodalom történetében. Tanításában az a meggyőződés vezeti, hogy literaturánkban mindaz, aminek a legkisebb hatása volt, megérdemli, hogy az utókor méltányolja. Ez a preczizitás készteti arra is, hogy a növendékek dolgozatait a legapróbb árnyalatokra is kitér" jeszkedő gondossággal javítsa. Az a pontosság, mellyel Jakab az írásbeli feladatokat korrigálta, közmondásossá lett testületünkben. Sokan tán megmosolyogták volna, ha nem tudják, hogy ez a pedánsság az ügy iránti szeretetéböl fakad. A stílus magyarossága és szabatossága: szentség volt szemében. Semmi fáradság nem elég nagy arra, hogy a serdülő generáczió meg" tanulja a magyar írás művészetét! A magyar nyelv és a magyar literatura: a magyarság legnagyobb ereje. Ezt éreznie kell már a legzsengébb korban is. Ezért volt Jakab Ödön szigorú tanár! De szigorúságát enyhítette az a kedves humor és szelíd irónia, mely elbeszéléseinek nagy részét jellemzi. Ez a humor és irónia ott csillogott előadásában is és melengető tűzként világított keresztül szigorúságán . . . Nem haragudhatik nővén" dék arra a tanárára, aki megmosolyogtatja! A humor egy neme a jóságnak, árnyalata: a szeretetnek ... Ez a szeretet különösen tanártársainak hozzá való viszonyában nyilatkozott meg tüntetőén. Nemcsak abból a megbecsülésből fakadt ez a szeretet, melyet írói és tanári kvalitásai ébresztettek, hanem abból a barátságból is, melyet mindnyájunk iránt tanúsított. A szigorú professzor a tanári szobában az örökké derűs kollégává változott át, ki adomáival, ötleteivel sokszor hangos nevetésre késztette azokat is, kiknek homlokán még ott boron" gott valamely bosszúság vagy kellemetlen benyomás árnyéka. Jakab minden ellentétet át tudott hidalni, minden disszonán- cziát harmóniába tudott átolvasztani. Kollégáival szemben nem ismerte a haragot, a neheztelést, ellenben mindig készen volt valamely baráti szívességre. így csak természetes, hogy nem voltak irígyei, sikereinek mindnyájan örültünk, bánatában mindnyájan résztvettünk! És ennek a részvétnek kimuta"
