VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1914

I. Héber Bernát: Iskolánk a világháború évében

18

Már délelőtt megkapott mindenkit az ezred iskolánkban elhelyett századainak ünnepélyes eskütétele. A délutáni események pedig felejthetetlenek lesznek. Az udvar zsúfolva volt katonákkal és polgári elemmel. A merre a szem látott, feldíszített zászlók egész erdejét vehette észre. Itt az apa búcsúzik feleségétől s gyermekeitől, a kik közöl a kisebbeket karjára veszi, ott a testvér, rokon, barát mondja talán az utolsó istenhozzádot, emitt a menyasszony beszél vőlegényével, amott a vidékről feljött ismerősök s szomszédok váltanak egymással búcsúszavakat.

Válni kell, közeledik az indulás ideje. S hangzik a trombita hangja : „imához“. A zaj elnémul, a zsibongást halotti csend váltja fel, s mély meghatottsággal hallgatja mindenki a vezénylő tiszt szavait, a melyekben kitartásra, bátorságra, odaadásra buzdítja a hadba indulókat. „Mindnyájan egyért, s egy mindnyájunkért, ez legyen a jelszavunk katonák“, evvel végzi tanulságos szavait, amelyeknek elhangzása után az udvar lassanként kiürül, s csak az indulásra kész csapatok maradnak benn. Még néhány vezényszó, s az ablakoknál álló tanárok s tanítványok jó kívánságaitól kísérve elvonul a csapat, hogy helyet adjon egy másiknak.

Csoda-e, ha ennyi alkalom után a tanulók jó szive minden lehető alkalomkor megnyilatkozik ?

* *

' *

így folyt az iskola munkája többszöri órarendváltozással, s folyik most is e sorok írásakor. Aggodalmat keltő megszakítás csak egy napon volt januárban, a mikor a katonák között halálos kimenetelű himlőeset fordult elő. De hála a katonai és polgári hatóságok hathatós intézkedéseinek, a baj nem harapódzott el. A termeket fertőtlenítették, a katonákat s a régebben beoltott tanítványainkat újra oltották, s így a veszedelem tovaterjedésének elejét vették.

Más megszakítás nem volt, sőt még oly napokon is tanítottunk, a melyeken már évek óta szünet szokott lenni. De egyrészt pótolni akartuk a szeptemberben elmulasztottakat, másrészt pedig egyhangú volt az az óhaj, hogy a tanulók legalább a karácsonyi s húsvéti szüneteket a régi megszokott keretekben élvezhessék, s inkább tanuljanak olyan napokon, a mikor külömben nem jöttek volna iskolába, de legalább csorbítatlanul élvezhessék családjuk körében a két nagyobb szünetet. S ezt sikerült is elérnünk. Egyhangú volt a vélemény, hogy a megkurtításra nincs szükség. S jó is volt megszakítás nélkül dolgozni, legalább a május 15-én be