V. kerületi magy. kir. állami Bólyai főreáliskola, Budapest, 1921

I. IV. Galamb Sándor: Károly király

Mindakét irány figyelmen kívül hagyta, hogy az ausztriai háznak minden dinasztia között a legnehezebb helyzete volt. Uralmát az európai polgárosodás legkényesebb pontján, a népek országutján és ütközőterületén kellett fenntartania. Vezetésével a faji, vallási, világnézetbeli legszéthúzóbb erőket kellett kiegyensúlyoznia. Amely faj egyedül magáénak kívánta, az nem vette figyelembe, hogy az uralkodó háznak más fajokkal szemben is kötelességei vannak s amely irány tőJe vadonatúj eszmék következetes keresztülvitelét követelte, az kesztyűt dobott a legkülönbözőbb — magukban véve épen olyan szent és jóhiszemű — meggyőződések elé. A Habsburgdinasztiának e sokfelé tartó erővel szemben valami középpontfelé húzó szilárdságot kellett kifejtenie. E feladatnak legmélyebb megértésre valló fogalmazását Grillparzernél találjuk, aki egyik drámája hősével, Rudolffal, ezt mondatja:

Mein Haus wird bleiben immerdar, ich weiss,

"Weil es mit .eitler Menschenlvlug|heit nicht Dem Neuen vorgeht oder es hervor ruft,

Nein, weil es einig mit dem Geist des All,

Durch .Klug! und Unkljug, rasch Und zögernd,

Den Gang' nachahmt der ewigen Natur

Und in dem Mi help unkt der eig|nen Schwerkraft

Der Rückkehr harrt der Geister, welche schweifen.

(Ein Bruderzwist in Habsburg, III.)

Szinte csodálatos, hogy a középdunai állarnalakulásnak épen az a két ereje, amelyeket világtörténelmi hivatásuk is és magukfen ntartásának ösztöne is valami centripetalis kiegyensúlyozás felé sarkalt, hogy ez a két erő, a magyarság és a Habsburg dinasztia annyiszor szegeződtek egymással ellentétbe. E két elemnek egyként volt feladata a nyugoti és keleti műveltség határán valami átmeneti civilizációt létesítenie, a germánság és szlávság között határfalként megállani, és e vidék magasabb földrajzi egységének határai közül kifelé nem sóvárogni . Csak a Habsburg háznak német birodalmi szerepléséből s e szereplésnek tagadhatatlanul kelleténél továbbtartó erőszakolásából magyarázható, hogy e két tényező csak a 19. század harmadik harmadában kezdi megtalálni egymást.

Csak az 1849-iki katasztrófa s az ötvenes és hatvanas évek kiábránditó világtörténeti okulásai tolták a magyarságot is, dinasztiát is abba az irányba, amelyet Kemény Zsigmond a Még egy szó a forradalom után c. röpiratában olyan nagy történeti érzékkel fogalmazott meg : „A germán tartományok által Nyugatra támaszkodva, a kitisztított magyar államiság utján Keletre hatva, az imponáló egység szükséges kellékeivel kültekintélyét föltartva; bent pedig az alkatrészek szabad és összhangzó fejlődését hűn őrizve: — ez ama hivatás, mely mellett még eddig alig sejtett fény és nagyság fog a birodalomra áradni.“

Történelmünk ez irányú fejlődésének lehetőségét hozta a kiegyezés. De a nagyszerű politikai mű csak az alapokat rakta