V. kerületi magy. kir. állami Bólyai főreáliskola, Budapest, 1913

VII. Ifjúsági egyesületek működése

94 Oszwald F. 2, Prónai J. 3, Raab J. 1. Rotschild R. 3, Vermes P. 4 és Vig J. 5 feladatot oldott meg. Végül: Rohm N. 4, Dénes I. 2, Engel K. 1, Enyedi E. 1, Goldstein Ö. 1. Görög I. 1, Kornfeld A. 15, Lantos M. 1, Mrinyák J. 2, Raab I. 1, Rosier J. 2, -Sulyok Z. 2. Ver­mes P. 11 és Vig J. 6 megoldását, mint mintaszerűt, egész terjedelmében nyomatta le a K. M. L. szerkesztősége. „Hofer Károly“ gyorsírókor. Körünk ez évben tartotta immár 18-ik alakuló köz­gyűlését. A közgyűlés a kör ez évi vezetésével, Frank János tanárelnök úr felügyelete mellett, a következő tisztikart bízta meg: Elnök: Lemberger György VIII. o. t. Alelnök: Pozsonyi István. Titkár: Barta Károly VII. Jegyző: Becskő József VII. Pénztáros: Nemes Ödön VIII. Alpénztáros: Vermes Pál VII. Könyvtáros: Fertig Mór VIII. o. t. tanulók. Az év folyamán azonban a tisztikar tagjai közül Po­zsonyi István és Fertig Mór egyéb elfoglaltságuk miatt le­mondottak tisztségükről. Helyettesítésükről az elnök, titkár és jegyző gondoskodtak. Tagjaink száma (90) az előző évekhez képest örven­detes gyarapodást mutatott, kik heti 2 órán tanulták a Ga- belsberger-Markovits rendszerű gyorsírást, a tavalyi heti 1 óra helyett, ami a tanítás eredményét lényegesen megjaví­totta. Tanfolyamaink erős látogatottságnak örvendtek. A két levelezőírási tanfolyamot Barta Károlyi és Lemberger György vezették; ugyan ő vezette a vitaírási tanfolyamot is. Mellettük Pozsonyi István, a Radnai-irendszerü gyorsírás magyar és német nyelvű tanításával tett sikerült kísérletet. Mint minden évben, ez idén is több szaklapot járat­tunk, hogy tagjaink a gyorsírás művészetét minél tökéle­tesebben elsajátíthassák; ezek: Az írás, a Gyorsírástudomány és Diák Gyorsíró Világ, melyekben a kör közleményei is megjelentek. Tagjai voltunk a Diák Gyorsíró Szövetségnek is.

Next

/
Thumbnails
Contents