V. kerületi magy. kir. állami Bólyai főreáliskola, Budapest, 1913
VII. Ifjúsági egyesületek működése
95 Irásversenyekkel egybekötött felolvasó üléseinken tagjaink teljes számmal jelentek meg. Azok közül, kik értekezéseikkel és előadásaikkal üléseinken resztvettek, különösen Barta Károly, Becskő József és Klauber Ferenc tűntek ki. Körünk iránt érdeklődéséért hálás köszönetét kell mondanom Bálint Antal úrnak, a Diák Gyorsíró Szövetség elnökének, ki üléseinket gyakorta látogatta s az elhangzott felolvasásokhoz nem egyszer s szívesen fűzött értékes megjegyzéseket. Irásversenyeinken a vitaírók közül Botkel Dezső V., Botkel László IV. és Engel Imre III. o. t. tűntek ki, míg a levelezők közül Vermes Pál VII., Vermes Ödön IV., Vörös Henrik V., Klauber Ferenc IV., Besenszky Kálmán IV. és Wazinszky László I. o. t. mutattak fel szép eredményt. Hofer Károly néhai igazgatónk, a Gyorsírókor egyik alapítójának emlékét díszülés keretében ünnepeltük meg, nagyszámú hallgatóság jelenlétében. Az ünnepélyt Bombauer Emil főigazgató úr nyitotta meg s beszédében a kör alapításának már-már feledésbe merült körülményeit ismertette. Utána Szőke Sándor dr. tartott előadást a középiskolai gyorsírásról, majd Lemberger György, Vermes Pál és Becskő József tartottak Hofer Károlyról, Gyorsírókörünk történetéről s a Gyorsírásról felolvasást. Váradi Antal Hoferhez intézett ódáját Farkas) Dezső szavalta el. Január 12-én súlyos csapás érte a Kört, védnökének. Rombauer Emilnek halálával. Fájdalmunkat növelte a tudat, hogy szeretett fődirektorunkban a Gyorsírókörnek s a gyorsírás ügyének egyik legbuzgóbb pártfogóját vesztettük el. A Kör 1913/1914. évi mérlege: Áthozat 1912/13. évről ..........................161 K 90 fill. Bevétel: Tagdíjakból ....................................101 ,, — ,, Füzetekből, versenypapirokból stb. 10 ,, — Összesen . 272 K 90 fill.