V. kerületi magy. kir. állami Bólyai főreáliskola, Budapest, 1911

Afrika utolsó független állama

21 ben pedig agyagpala és gránit mutatkozik, főleg Abesszinia északi részében, Soában. Itt a plató keleti szélén az agyag­pala szienitporfirral vegyest fordul elő. Ahol a felföld pe- remméje ék-felé a Szamhára irányában ereszkedik a süle- vényes tengerpart felé, ott a terraszok a homokkő alatt csil­lámpala, gnájsz, a Taranto-szorosban pedig vörös és vörö­seszöld szienetből alakultak. A neptunikus képződményekhez tartoznak még ama korallsziklatömegek is, melyek az egé­szen alacsony partszegélyt és a mellette elterülő apró szige­tecskéket alkotják, sőt innen a szárazföld belseje felé agya­gos mészkővel keverten is vonulnak. Tadsura öble mellett egész dombsorokat alkotnak, a melyekben tömérdek meny- nyiségü kagyló van bezárva, a mi nem is csoda, mert a Vö­rös-tenger és részben az Arábiai-tenger eme partvidéke aránylag igen fiatal geológiai időben emelkedett ki a habok­ból. Az alluviális rétegekhez számítandó Habesben elvégtére még ama rendkívül termékeny, sötétfekete, mcizagá-nak ne­vezett talajnem, mely az egész Kolá-t takarja. Igazi vulká­nikus kőzetek, trachit, bazalt Soában találhatók nagy terje­delemben. Már a Szamhára északi partján, közel Masszauá- hoz és a Bab-el-Mandeb tőszomszédságában akadunk elég gyakran intenzív vulkánikus működés nyomára, mely kivált kialudt kráterekben, óriási lávatömegekben és lávakúpok­ban tárja elénk hajdani hatalmát. Már a klasszikus ókorban ismerték Masszaua obszidiánját, becses cikke volt ez az afri­kai parti kereskedésnek. Befelé, a parttól nyugatra, elég ké­nyelmesen követhetjük az egykori vulkánikus működésnek nyomait, egész a felföld belsejéig, itt az északi szegélyén sűrűn vannak kialudt tüzokádók és kiterjedt lávamezők. A felszínt mértföldnyire borítja a salak, obszidiánkő és bazalt­törmelék, még a Tana-tó környékén is, melynek medencéjét tág körben meredek vulkánikus sziklatömbök ölelik körül, közelében pedig számos hévíz fakad. Magában a magasan fekvő, kékvizű tóban előforduló szigetek csupa kialudt krá­terhegyek maradványai. , A Tana-tóban fürdik Abesszinia leghíresebb folyó­vize, az Abai, a Kék-Nilus vagy Bahr-el-Azrek. A

Next

/
Thumbnails
Contents