VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1915

Horváth Cyrill: A Krisztina-legendáról

6

vájjon mekkora az a Szövegrész, amely a magyar kéziratból elkallódott.

Igaz, hogy maga a Krisztina-vita nem remeke a legendaírásnak és Szent Elek, Szent György, Szent Kristóf, Szent Magdolna, Jozafát és Báriám, vagy Alex. Szent Katalin történetével távolról sem állítható egy sorba; azonban a középkori magyar legendás emlékek között már terjedelme miatt sem mellőzhető hallgatással és pusztán magyar szövegének kellő megállapítása és megvilágítása érdekében sem mellőzhető a vele való foglalkozás.

íme mindenek előtt a történet. Valami tyrusi fő hadi tiszt, Grbán nevű. magas tornyot rakatott és belezárta tizenkét szolgálóval egyetemben a saját leányát, Krisztinát, hogy a toronyban levő arany és ezüst bálványokat „imádnák: és hogy soha emberektől ne nézettetnék“. A leánykára ugyanis, aki tizenegy esztendős volt, már sokan szemet vetettek, holott Urbán azt akarta, hogy örök szüzességben maradjon, mint a kódex mondja, „az Sidoknak tiztelésseknek okaerth“. Az intézkedés azonban nem vált be, mivel a gyermek a pogány környezetben is rájött valahogy a bálványozás hívságosságára és nem akart áldozni az isteneknek. Apja kérlelte: „Krisztina asszony, egyetlen egy leányom, járulj élévé és áldozzál a mennyei isteneknek“; de hiába; azt felelte: „Ne mondj engemet te leányodnak, hanem a leányának, kit illet az igazságnak áldozatja“. Nem akart tudni többé az istenekről; Jézushoz fordult és az ő segítségét kérte a reá váró küzdelmekhez. Az imádság végeztével angyal jelent meg előtte, bátorította, és mivel tizenkét napja nem volt szájában kenyér, a halhatatlanságnak hónál fehérebb, méznél édesebb kenyerében részesítette. Krisztina ekkép megerősödve összezúzta az isteneket: „Jovist, Apollinest és Venus istent“, mire Urbán nagy haragjában arcúi verette, vad bestyékkel fenyegette és végül kínzásokkal akarta az isteneknek imádására szorítani. Az első kísérlet „marokvesszökkel“ történt. Tizenkét erős ember verte a gyönge gyermeket, míg csak kimerültségében mindnyája földre nem roskadott. A leányka pedig állt diadalmasan és nem volt semmi baja. Most megkötözve tömlöcbe vetették. Ott meglátogatta édesanyja és lábához borulva csengett: „Krisztina, irgalmazz anyádnak, mert meghalok érted ... Mi dolog ez, a mi rajtad történt, hogy más, idegen istent imádsz?“ De a leány így felelt: „Hogy híhatsz engemet te leányodnak? avagy ki neveztetett Krisztinának a ti nemzetségiekből valamikor? Nem tudod-e, hogy én az üdvözítő Krisztus nevét vallom?“ Másnap újból megverték, de a tizenkét ember ismét elfogyatkozott, Krisztina pedig fölkapott a földről egy hús-cafatot, melyet testéről lemarcangoltak, és atyja felé dobta: „Oh átkozott és keserűséges Urbán, kévántad enni a te leányodnak húsait; vedd fel és edd meg!“ Akkor kerékre kötötték és alája nagy tüzet gyújtottak; csakhogy a vértanú imádkozni kezdett, mire a tűz hirtelen szétterült és 5040 pogányt megemésztett. Urbán nem tehetett egyebet, leányát újra visszavitette a tömlöcbe, hol is ülve „Istennek parancsolatit gondolja vala.“ „Jövőnek kedéglen ő eleibe három angyalok, hozának neki ebédet, és tevék ő reá kezeket, és minden teste megvigaszék.“ Éjjelre kelve