VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1912
Birkás Géza: Racine és az újabb francia kritika
12 Charles de Valois, hérita du premier empereur latin de Constantinople, Jean de Brienne. Aussi, á La Ferté ... on avait toujours les yeux Byzance, et sur les sultans, ces instrus, ces usurpateurs, qui occupaient, au détriment du Valois, le plus étincelant des trőnes“ (62—63. 1.). Igazi délibábos kritika! La-Ferté-Milon lakóinak latin eredetére nézve pozitív bizonyítékai nincsenek. Hivatkozik arra, hogy a Milés, Millet név ma is nagyon el van terjedve köztük s némely utaknak és utcáknak latin nevük van, például rue de la Chaussée romaine, s végül hogy lakosai ma is általában barnák, soványok, eleven szeműek és modorukat, viselkedésüket az önérzetesség s a szolgai munkáktól való tartózkodás jellemzi. Azt hiszem, ezzel az okoskodással Franciaország valamennyi városáról ki lehetne mutatni a latin eredetet. A második rész első fejezetében a szerző felsorolja a XVII. századtól kezdve napjainkig a Racinera vonatkozó véleményeket. Ez igen tanulságos fejezet volna, ha nem volna annyira megbízhatatlan. Idézetei nem pontosak és megvetve minden filológiai pedánsságot, melynek hiányát Lemaitrenek és Racine többi kritikusainak annyiszor szemére hányja, forrásait sehol sem nevezi meg. Nem talál senkit, aki Racinet a XVII. században „gyendéd, szelíd, érzékeny lelkű“ embernek tartaná. Ebben igaza van, de teljesen hamis, amit Boileauról mond. Boileaunak Racinere vonatkozó véleményét ebben a sajátságos mondatban összegezi: „pour le talent il n’est pás un des grands écri- vains du siede et pas comparable á Corneille et á Moliére, ni mérne á moi Boileau.“ Boileau sokkal többre becsülte Racinet, mint ahogy M. F. el akarja velünk hitetni; azonban óvatos, józan kritikus volt és ezt írta Racineról és Corneilleról: „Corneille est célúi de tous nos poétes qui a fait le plus d’éclat en notre temps; et on ne croyait pas qu’il püt jamais y avoir en France un poéte digne de lui étre égalé . . . Tout son mérite pourtant, á J’heure qu’il est, ayant été mis par le temps comme dans un creuset, se réduit á hűit ou neuf pieces de théátre qu’on admire ... Ainsi non seulement on ne trouve point mauvais qu’on lui compare aujourd’hui Racine; mais il se trouve mérne quantité de gens qui le lui préférent. La postérité jugera qui vaut le mieux des deux. Car je suis persuadé que les écrits de l’un et de l’autre passeront, aux siécles suivants. AAais jusque-lá ni Tun ni l’autre ne dóit étre mis en paralléle avec Euripide et avec Sophocle: puisque leurs ouvrages n’ont point encore eu le sceau, qu’ont les ouvrages d’Euripide et de Sophocle, je veux dire, l’approbation de plusieurs siécles.“ (Réflexions critiques sur quelques passages de Longin, VII. Réflexion.) Ez egészen más, mint, amit a szerző Boileaunak tulajdonít és ma is szóról-szóra egyetérthetünk vele. Idézi azután Saint-Simont, Spanheimot, Primi Viscontit, Dangeaut, Valincourt, Saint- Évremond-t, La Bruyéret, Sainte-Beuve-őt, Goethét, Taine-t s még másokat, mindenütt a forrás pontos megjelölése nélkül. Racine erőszakos jellemére következtet abból, hogy tragédiáit gesztu-. sokkal adatta elő. (R. dans quelques manifestations, gestes, écriture, larmes című fejezet.) íme a magyarázat! Racine atyai ágon frank volt. A frankok hevesek, gyorsan cselekszenek, mozdulataik a gyűlöletet fejezik ki. Ezért kedvelte Racine a gesztusokat, ezért honosította meg a színpadon őket. Cor- neillenek, a flegmatikus normannak nem volt szüksége gesztusokra. Amellett Racine midőn tragédiáit írta, igen viharos életet élt, kimerült, ideges volt, az ideges emberek pedig kedvelik a gesztusokat. Ez utóbbira egyébb bizonyitéka azonban a szerzőnek nincs, mint Racine ez időbeli arcképe, ezen alapszik az egész feltevés. Érdeme, hogy ha nem fedezte is fel, de felhívta a figyelmét Racinenak erre az igen jellemzetes fiatalkori arcképére. Ez De Troy festő müve, a lan- gresi múzeumban van és teljesen hiteles. Eredetileg valószínűleg Champmeslé színésznőnek tulajdona volt. Tőle került Racine birtokába s Louis Racine adta langresi rokonainak. Ez a festmény a költőt a harminc és negyven év közt ábrázolta. Sovány, elegáns, mélyreható nézésű, vékony ajkú fiatal ember, kissé fáradt, kiélt arccal és szatirikus tekintettel.
