Református fögimnázium, Budapest, 1912

I. Tanulmányok

9

milyen lesz rájuk nézve az az élet iskola, amelytől oly sokat várunk. Mert az élet mindenkire nézve olyan, amilyen lélekkel azt éli; ezt a lelket pedig — tehát az értékjelző érzelmeket — nagyrészben mi [neveljük.

Tehát ne keressük a hibát mindig másokban, hanem tegyük fel magunkban sűrűn ezt a kérdést: „Miben hibáztam én ?“ Mert nem mindig más a hibás, hanem sokszor épen az, aki a hibást keresi. Készséggel megváltjuk, hogy sokszor tévedünk, hibázunk mi is, nevelők, tanítók, — de az is kétségtelen, hogy sokszor, nagyon sokszor hibázunk mi, szülők is. Csak arra vigyázzunk kölcsönösen, hogy egyikünk se essék abba a hibába, hogy a maga nevelési elveit és rendszerét csalatkozhatatlannak tartsa. Ez sarkalatos hiba volna, amely súlyos és veszedelmes következményekkel jár; ez holtpontra való jutás, amilyen a nevelésben megengedhetetlen, mert ott állandó a haladás. Épen abban határozódik meg a család kimondhatatlan fontosságú nevelői értéke s ebből következő nagyarányú felelőssége, hogy végeredményében az egész nevelés folyamatának kormánypálcája az ő kezében van, elkezdve a munkatársul hivott iskola megválasztásától egészen addig, mig a növendék a társadalomban helyet foglalhat — s így tulajdonképen a sokszor hangoztatott társadalmi kinövések felburjánzásához, vagy apasztásához nagy mértékben járul hozzá a család.

Azt nem kell engednünk, hogy közénk, az iskola és család közzé hangzatos, de legtöbbször felületes jelszavak által természet- ellenes válaszfalak emeltessenek; hogy bizonyos körülmények, esetleges apróbb félreértések ellenségekké tegyenek minket, akiknek jó barátoknak kell lennünk, mert nagy, szent, közös feladatunkban, az ember nevelésében, szorosan egymásra vagyunk utalva. Úgy is van nekünk közös ellenségünk elég, amelyekkel alig tudunk megküzdeni. Ezek annál nagyobbak, minél nagyobb a város, amelyben élünk. Igen, ezek a társadalom felületes és lelkiismeretlen elemeinek buzgó közreműködése folytán hová-tovább ijesztőbb mértékben felszínre kerülő beteges kinövések: a túlságba vitt egészségtelen és szertelen ambíció, nagyravágyás, az önimádás, a fényűzés, a színre és látszatra való dolgozás, a munkátalanság, a felelősségérzet hiánya és egy egész légió, filozófiai keretekben fellépő, de igazán minden filozófiai mélységet nélkülöző különböző életfelfogások tömkelegé.

*