Református fögimnázium, Budapest, 1911

I. Emlékezés. Tanulmányuti beszámoló

6

1850—53-ig a budapesti Tudomány Egyetem hallgatója volt, ahol különösen történelmi és földrajzi stúdiumokkal foglalkozott. 1854-ben a Gönczy Pál nevelőintézetében nyert alkalmazást, de a tanítással nem most foglalkozik először, hiszen már több évig nevelősködött. 1859-ben választotta meg a budapesti református egyháztanács a főgimnáziumhoz tanárnak s ugyanebben az évben a cs. kir. helytartótanácstól megerősítést is nyert. A történelmet tanította a III-Vili. osztályokban. Eközben több apróbb közleménye jelent meg tudományos szaklapokban s 1860-ban a történelemtanítás segítségéül megírta és kiadta „Időszaki vezérfonal“-át.

1867-ben választották főgimnáziumunk igazgatójává s e tisztet nyugalomba vonulásáig viselte. 1871-ben az Orsz. Nőképzőegyesület iskolájában is tanári alkalmazást nyert, később pedig, nyugalomba vonulása után, ez intézetnek igazgatója volt.

Ugyancsak 1871-ben a pestmegyei református tanítóegyesületnek elnöke lett, 1886 óta pedig fővárosi bizottsági tag volt. Tagja volt az Orsz. Középiskolai Tanáregyesületnek, a földrajzi, történelmi, természettudományi társaságoknak és több más egyesületnek, a méhészegyesületben pedig az egyik elnöki tisztséget viselte. A nevelésügy szolgálatában szerzett érdemei elismeréséül a király a Fererc József-rend lovagjává nevezte ki.

1897. szeptember 1-én ment nyugalomba.

Méretekben, vonalakban szinte szédítően nagy az a pálya, amit megfutott. De minden emberi pályának értéket csak súlya, tartalma ad. Hosszú életet élni gazdagon, gondtalanul, vígan és tétlenül : lehet élvezetes is ideig-óráig, de hogy haszontalan és mindenesetre csömörrel végződő élet az ilyen, az feltétlenül bizonyos. Ám rövid is lehet az élet, de mégis lehet gazdag, századokra is nyomot hagyó, felségesen szép.

Jól esik, hogy Vámossy Mihályt mint a szép élet egyik példaképét láthatjuk magunk előtt. Összesen 52 esztendőt töltött a nevelés szolgálatában. Egy emberi életnek is elég. Negyven- nyolc esztendeig szolgálta a budapesti református főgimnáziumot, s ez időből 30 évig volt ezen intézet igazgatója. Oly jól esik, hogy az ő személyében mintegy megmagasztosulva láttuk a nehéz, küzdelmes, de gyönyörű tanári pályát. Jól rácáfolt a felkapott példaszőra: „Quem dii oderunt, praeceptorem fecerunt...“ Ő életével tett tanúságot róla, hogy a tanári pálya nem robot, hanem felséges hivatás. „Akiket az Úr elhívott, azokat meg is igazította s akiket megigazított, azokat. meg is dicsőítette...“