Református fögimnázium, Budapest, 1911

I. Emlékezés. Tanulmányuti beszámoló

Vámossy Mihály.

Született 1827. szeptember 13-án, meghalt 1912. május 10-én.

Csendben, ceremóniamentesen, de annál melegebb szívvel, emeltebb érzésekkel kisértük át a Dunán azt az egyszerű kompot, amely a szeretett öreg urat utolsó útján Leányfaluból Pócsmegyerre átszállította, hogy kivigyük a temetőbe május 12-én, azon a meleg, szép vasárnapi délutánon. Szép temetés volt. Azért volt szép, mert igaz volt, az ő egyéniségéhez, életéhez hasonló és méltó. Aki ott volt azon a temetésen, azt mind a lelke húzta oda. És voltak elegen. De még milyen soknak kellett távol maradnia, akit a szíve oda húzott! Kedves fái között, künn a kertjében állottuk körül koporsóját búcsúszóra. Öreg volt már nagyon, pályáját ő már egészen megfutotta, s mégis oly fájó volt megválni tőle; nem maradt itt szem szárazon. Mélyen meginditó volt a sírnál az, mikor felhangzott a theologusok karának éneke: „Nincs már szivem félelmére, nézni sírom fenekére“, s aztán a koporsó leereszkedett ; Vámossy Mihály elment örökre erről a földről 85 esztendő után.

1827. szeptember 13-ikán született Máramarosszigeten. Középiskolai tanulmányait a máramarosszigeti református gimnáziumban és a debreceni főiskolában végezte. Épen debreceni tanulmányai végzésekor tört ki a szabadságharc. Lelkesen fogott fegyvert ő is hazájáért, s küzdött a küzdőkkel, hogy aztán a leveretés után bujdossék ő is a bujdosókkal. Később, az alkotmányos idők helyreálltakor, ha néha megnyilatkozott ezekről a szép időkről, sok megható apró részletet tudott elbeszélni annak a kornak örömeiről és szenvedéseiről.