Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1916

Arany János-ünnepünk

ARANY JÁNOS-ÜNNEPÜNK. A rettenetes világdúlás harmadik évében, 1917. március 2„ napjan. telt be a százados évgyűrű, mióta a magyar nemzetnek örök dicsősége: Arany János megszületett. Békés időkben ünnepi örömmel és csillogó dísszel áldozott volna az egész ország e nagy napon a holt költő nemes és dicső emlékezetének, de a magyar iskola semmiképen sem feledkezhetett meg az irodalom­nak e jelentős dátumáról. Iskolai ünnep egyébként is annál meghatóbb és szívhez szólóbb szokott lenni, mentül egyszerűbb- és mentül igazabb alapon indul. Március másodika ez évben péntekre esett. Hogy a rövidre szabott iskolai szorgalmi időből csak egyetlenegy órát vegyünk igénybe, az igazgató meghagyásából a reggel nyolc órakor kez­dődő tanítás helyett az intézet növendékserege a tornateremben gyülekezett össze, a hol az asztalon fekvő nemzeti színű selyem- szalagos koszorú rendeltetését a következő szavakkal magya­rázta meg: Ma száz éve született Arany János. Ma száz éve gyűlt ki az a nemestűzű láng, mely fényével és melegével mindvégig' beragyogja irodalmunk berkeit. Egy szerény kis nagyszalontai nádfedeles házikóból indult el csöndesen, halk léptekkel diadal­mas győzelmi útjára a magyar nép Homerosa, a ki lelke mélyéig érintetlen tiszta magyar volt és a szép magyar nyelv anyagából épúgy vert ki szinte kézzelfogható szemlélhetőséggel szobrászmüveket, mint ahogyan egy-egy históriás ének terméskövé­ből csodálatraméltó, gyönyörűséges márványszobrokat formált. A mai nehéz, komor és nyomasztó időben szívnek-léleknek jóleső vigasztalást nyújt az Arany Jánosra való emlékezés; hiszen úgy jelenik meg és él lelki szemünk előtt, mint az egész magyarságnak, a magyar ember igazi lényének teljes és tökéletes képviselője. A földi téreken bujdosó és szerény megelégedéssel az égre néző magyar ember józan, okos' szemlélődésének igazi prototypusa ő, a ki ezenföliil egész valójával, emberi életével is,. példaképül szolgáló nevelő tényezőnek tekinthető.

Next

/
Thumbnails
Contents