Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1914

Szíjártó Miklós: Szabó Péter

58

lácljával együtt mi is, kartársak és tanítványok, mélyen fájlaljuk. 0 eltávozott közülünk, de hervadhatatlan érdemeinek emlékét itthagyta és ezt mi kegyelettel fogjuk mindvégig megőrizni

Szíjártó Miklós.

A koporsó körül álló tanári testületünk nevében Dr. Császár Elemér kartársunk a következő beszéddel búcsúztatta el felejt- hetlen halottunkat, nemesszívű barátunkat:

Itt állunk lelkűnkben megrendülve, mélységes gyásszal szívünkben ravatalodnál, Te, imént még kedves barátunk és most drága halottunk, aki csöndesen, zajtalanul, amint éltél, itt hagytál bennünket bánatban, fájdalomban. Mielőtt azt, ami belőled földi, átadjuk az örök pihenésnek, maradj még egy pár pillanatig körünkben, hogy szívünkből, de nem szívünk szerint elbúcsúzhassunk Tőled holtodban, ha már éltedben ettől a vigasztól megfosztott a rideg sors, a sötét végzet.

Szerető barátaid, hű munkatársaid, a gyakorlóiskola tanárai nevében szólok Hozzád, akiknek sorában majd másfél évtizedet töltöttél, akik legmétyebben pillantottak lel- kedbe. Itt, a lélek mélységeiben rejlik minden ember igazi értéke. Nem az emberi lét, az emberi munka, mely múlandó, végtelen csekély életű, csupán a lélek, melyben munkálkodik, tart számot értékre, fennmaradásra (Carlyle).

S az a lélek, melyben Te munkálkodtál, nem vész el hamvaddal, csodálatos harmóniája fennmarad s hirdeti emberi értékedet. Az emberi élet két nagy feladatát, a maguk szinte összebékélhetetlen követeléseivel, az egyéni és a közcélok szolgálatát, rövid, óh nagyon rövid pályafutásod alatt olyan tökéletes harmóniába olvasztottad össze, mint kevesen, kik e földi élet zarándokúját végigjárjuk. Nevelted az ifjúságot, elmerültél tudományos problémákba, olyan buzgón, olyan mélyen, annyi lelkesedéssel és kitartással, hogy akik bizalmas, magad építette otthonodban nem ismertek, azt hitték: egészen az iskolánknak s a szaktudománynak