Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1914

Szíjártó Miklós: Szabó Péter

59

élsz ; olyan szeretettel, olyan teljes odaadással éltél a családodnak, s olyan művészi hangokat csaltál ki hegedűdből, hogy akik nem láttak hivatalos munkádban, azt hitték: nincs más célod, mint családod boldogítása s lelked művelése.

S ez a harmonikuslelkű ember, akinek szíve tele volt jósággal, önzetlenséggel, egyszerre, mint a villámsujtotta fa, kidőlt közülünk. Kicsavarta az élet földjéből a fergeteg, melynek zúgó szele végigszánt északról délre, keletről nyugatra. Az ő gyengéd, emberszerető szíve nem bírta ki azokat az izgalmakat, melyek ezekben a rémesen nagyszerű időkben mindannyiunk valóját megrázzák. Legszentebb érzelmeit, hazájának, fajának, családjának szeretetét tövestül felkavarta a nagy idők vihara s olyan lázasan megdobogtatta szívét, hogy lelkének túlságosan megfeszített húrja hirtelen elpattant.

Elpattant, s most itt nyugszol előttünk csöndesen, némán s mi fejünket lehajtva, lelkűnkben sírva szánjuk sorsodat, szánjuk szeretteidet, szánjuk magunkat, kik benned iskolánk régi oszlopát, munkánknak társát, érzelmeink osztályosát vesztettük el. Testedet könnyeinkkel öntözzük, lelkedet, mely földi porát lerázva elszállt e halandó világból az örök életbe, áldásunk kíséri, emléked itt marad szívünkben, vigasztalóul. Isten Veled, Isten Veled !