Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1914
Szíjártó Miklós: Szabó Péter
50 dalmaskoclott afelett, hogy képes lesz-e a tanítás munkáját e nehéz időkben is a kívánatos türelemmel és lelkinyugalommal ellátni. Ilyen töprengő lelkiállapotban lepte meg végzetes kimenetelű betegsége. Szeptember 18-án, pénteki napon, láttuk utoljára magunk között. Aznap már érezte torokbaját, de kötelességérzete és jó lelke, mely mindég kímélni akarta kartársait a megterheléstől, nem engedték otthon maradni. Bejött az iskolába, megtartotta óráit. Tanítása után ennyit mondott: «ma nagy torokfájással tanítottam». Ezek voltak utolsó szavai az iskolában. Nem ok nélkül panaszkodott, mert hazamenve ágynak esett s rövid öt-hat napi betegeskedés után kifáradt szíve utolsót dobogott. A megelőző tanév október 4-én lelkében mélyen megindulva, bánatos szívvel vezette kis osztályát egy elhunyt, kedves kis deákjának, a felejthetetlen Tóth Jancsikának, ravatalához, ahol láttuk a szeretet könnyeit kicsordulni szeméből. S ime egy évre rá, ki hitte volna, követte kis tanítványát oda, ahonnan nincsen visszatérés. A sors Szabó Péter eletét csak 47 évre szabta ki, de ez idő alatt is nemes ambícióval, fáradhatlan szorgalommal és sohasem lankadó munkakedvvel dolgozott annyit a közért, amennyi egy bosszú életnek is dicsőségére válnék. Önzetlen, nemeslelkű s erősen hazafias érzületű ember volt, akinek minden gondolata, minden tette, elsősorban a közjó, nem pedig a saját személyisége felé irányult. Bátran elmondhatjuk, hogy Szabó Péter a közért, hazájáért élt. Utolsó vágyódása, hogy fegyverrel is küzdbessen a harcmezőn, nem teljesülhetett. Ezt a küzdelmet a végzet édes testvéröccsének Szabó Imre kolozsvári tanárnak juttatta, aki kevéssel bátyja halála után kapta meg behívóját s igazi hősiességgel küzdött a harctéren, a míg egy roham alkalmával százada élén, golyótól találva, elesett. Az egymást gyengéden szerető két testvérnek rövid időre egymásután bekövetkezett halála igaz fájdalommal töltött el sok ismerőst, sok jó barátot és mélységes gyászba borított egy nagyon kiterjedt, előkelő szellemű magyar családot. Dr. Szabó Péter született Marosvásárhelyt 1867 május 2-án. Atyja, Szabó Sámuel, a kolozsvári ref. kollégiumnak világlátott, széles látókörű, nagy műveltségű, lelkes tanára volt, akit hazafiúi és családi erényekben gazdag élete és puritán gondolkodása miatt messze terjedő körben tiszteltek és nagyrabecsültek. Szabó
