Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1914
Császár Elemér: Badics Ferenc
36 és kereken, világosan fogalmazva — bogy megfordítsam Horatius mondását — publici iuris tette a privata materiest. A kifejezésnek ugyanez a biztossága, keresetlensége, köny- nyedsége jellemezte azokat a beszédeit is, melyekkel iskolai ünnepélyeinket megnyitotta. Némi szónoki készséget minden intézet megkövetel vezetőjétől, annál inkább a mienk, mely az iskolai ünnepélyekben nem a rendtartástól vagy a szokástól megparancsolt alkalmat lát a szünetelésre, hanem az iskola nevelő munkájának egyik fontos tényezőjét, ügy vagyunk meggyőződve, hogy az ilyen ünnepi alkalmak, mikor az ifjúság, a tanári kar, sőt a szülők szíve egy érzésben dobban össze, nemcsak a lélek nemes érzelmeit hívja életre, hanem újabb meg újabb kötelékkel fűzi össze azokat, akiket hivatásuk egymásra utal. A kapcsoknak kiemelése és megszilárdítása volt Badics Ferencnek is főtörekvése. Az ünnepi szónoklatok megtartását átengedte tanártársainak, esetleg a tanárjelölteknek, sőt néha egy-egy tehetségesebb tanítványunknak is, maga számára csak a megnyitást tartotta fönn, a mely azonban terjedelmével, tartalmasságával gyakran szerves alkotó elemévé vált az ünnepnek. Nem voltak ezek kicirkalmazott, utolsó pontig kidolgozott szónoki művek; csak a gondolatmenetét állapította meg előre, a részleteket rábízta gondolat- és szóbőségére, meg a pillanat ihletére. A szónoki cicomát, a képeket tudatosan kerülte, nem külső csillogással, hanem gondolataival akart hatni. Szerette a nagy világ eseményeit kiindulópontul megragadni s az iskola munkája meg az élet között kapcsolatot keresni, azt a fölfogást vallva és hirdetve, hogy az iskola, a tanítás nem cél, hanem eszköz jellemes, képzett ifjak formálására. Ep ily biztos, határozott volt föllépése kifelé, akár intézetünk nagy termét, az aulát, később tornatermünket nyitottuk meg hangversenyek alkalmával a nagy közönségnek, akár testületünk kereste föl tisztelgés okáért oktatásügyünk vezetőit. Az előbb említett alkalmakkor nagyszámú vendégünk fogadása, akik között gyakran tisztelhettük közéletünk vezetőit, tudományos világunk legjelesebb képviselőit s társadalmunk legelőkelőbb tagjait, a tisztelgéseknél a tanári- kar érzelmeinek tolmácsolása olyan föladat volt, melynek teljesítése egészen hozzásimult Badics Ferenc egyéniségéhez. Mindenütt méltósággal
