Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1913
Szabó Péter: A negyedik nemzetközi értekezlet a mathematikai oktatásról (Páris, 1914. április 1-4)
egyidejűleg tanácskozott ez a bizottság. Napirendje volt: a szemlélet és kísérlet szerepe a mathematikai oktatásban, egy bibliográfia létesítése és a fizikusok mathematikai oktatása az egyetemen. Ugyancsak a cambridgei mathematikai kongresszus meghosszabbította e bizottság megbízatását, meghagyva, hogy a szükséghez képest tartson további gyűléseket. Erre következett a jelen 1914 április 1—4. napjaira összehívott értekezlet, Parisban, amelyen az infinitezimális számítás középiskolai tanítása és a technikusok mathematikai képzése alkották a megbeszélés tárgyát. A megelőző értekezleteknek jellege a munka közös célja mellett egymástól eléggé különböző volt. Brüsszelben egy nemzetközi kiállítás és a technika összegyűjtött csodái alkották a gyűlés keretét. Milanóban egy nemzet újraéledésének ötven éves örömünnepe zajlott. Cambridgeben egy nagy, tudós gyülekezet a kutatás legújabb eredményeinek bemutatására szolgáltatott alkalmat. A párisi összejövetelnek speciális jellegét az utána következő mathematikai-filozófiai kongresszus adta meg, mely több pontban szoros tárgyi kapcsolatban állott az előbbivel. Ennek külső kifejezése volt az a körülmény, hogy a mathematikai értekezlet tagjai emerre is hivatalosak voltak. A párisi értekezletnek egyik főtárgya, amint említettem : a differenciál és integrál számítás középiskolai oktatásában elért eredményeket összefoglaló jelentés volt. A tárgy valóban általános érdekű. Ama mozgalmakban, melyek a XX. század eleje óta mondhatni az egész művelt világban a középiskola mathematikai oktatásának reformálását tűzték ki célul, mindenütt szerepel, mint a műveltségnek általános követelménye, hogy az életbe kilépő ifjak ne távozzanak az iskolából Newton és Leibniz genialis alkotásának némi ismerete nélkül. Nálunk e követelés 1906-óta van napirenden, főképen a Középiskolai Tanáregyesület mathematikai reformbizottságában részesül alapos megvitatásban. Ennek tulajdonítható, hogy a tanügyi közvéleménybe a reform szükségének érzete annyira átment, hogy az ismert miniszteri reformrendeletnek erre vonatkozó pontját egyértelmű helyeslés fogadta. Alapos a reményünk, hogy az infinitezimális számítás elemeinek a tanítása rövid idő leforgása alatt nálunk is kötelező lesz. Azonban illő megemlékezni arról, hogy egy másik tantervre vízió előtt, 1897-ben gyakorló iskolánk mostani paedagogus tanára, Waldapfel János, már kívánta «a magyar közműveltség nevében... a Newton ragyogó óriáskardjának, a differential- és integrál számításnak legalább egy rövidke időig való villog- tatását.» (M. Paedagogia 1897. április.) Most pedig, mikor e kívánság a megvalósulás küszöbén áll, a kérdés előadója a nemzetközi bizottságban Béke Manó,
