Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1912

Dr. Badics Ferenc: Visszatekintés iskolánk negyvenéves multjára

■

kezdve nagy válságokon átment nemzeti küzdelmeinkben a kiegyezésig s a nagy nemzeti munka újrakezdéséig a legelsők között harcolt, aki mint író és szónok, mint költő és állambölcselő a legnemesebb érzelmekkel s talán a legtöbb gondolattal gazdagította nemzeti életünk tartalmát. Báró Eötvös Józsefre gondolok, ki lángoló honszerelmével még mint gyermekifjú Kölcsey atyai barátságát tudta kiérdemelni, ifjúságában már ott küzdött a «legnagyobb magyart) oldalán s férfikora delén a «haza bölcséivel karöltve fáradozott, hogy kibékítse a nemzetet fejedelmével s megnyissa számára a békés fejlődés és haladás írtját. Eötvös egész életéről és munkásságáról majd jövő ősszel, születésének százéves fordulója alkalmával tartandó ünnepélyünkön fogunk megemlékezni, ezúttal csak a tanárképzés ügyéről szólok, mert ez intézmény felállítása es első szervezése szintén az ő maradandó érdeme.

Mint vallás- és közoktatásügyi miniszter ugyanis alig készült el a népoktatás ügyét szervező nagyszabású törvénykönyv megalkotásával, a középoktatás ügye kötötte le figyelmét, s lia tovább él, a középiskolai törvény megalkotása is bizonnyal az ő nevéhez fűződik. Jól tudván, hogy a jó tanár a jó iskola, legelőször is arra törekedett, hogy az ifjabb nemzedék tehetségesebb tagjait, külföldi egyetemekre küldve, magasabb kiképzésben részesítse. A törvényhozás szívesen megadta az erre kért anyagi eszközöket, de Eötvös annak sürgetése nélkül is jól tudta, hogy ezzel még korántsem lesz megoldva a kérdés, csak egy-két nagyobb képzettségű szaktudóssal lesz több itthon. Gondoskodnikellett tehát, hogy az ifjabb tanár-nemzedék zöme itthon is megkapja a nagyobb kiképzés eszközeit, s hogy ez a képzés hazai viszonyainkhoz alkalmazva s nemzeti szellemben történjék; gondoskodni kellett továbbá a (jyákorlati kiképzésről is. Ezek a szükségletek vezették b. Eötvöst arra, hogy élete utolsó évében megalkossa az egyetem kebelében a tanárképző-intézetet, a német egyetemek szemináriumi rendszere módjára, de egységesebb szervezettel. E Szervezeti Szabályzat értelmében a tanárképző-intézetnek öt szakosztálya volt, s 1870 december 5-én négy szakosztály (az ó-klasszikai-nyelvészeti és irodalmi, a történelem-földrajzi, a mennyiség- és természettani s a természetrajzi) meg is kezdte működését; az ötödikre, t. i. a nevelés-oktatástani szakosztályra nézve a bölcsészeti kar 1870 június 4-iki ülésén hozott határozatával arra kérte b. Eötvös minisztert, hogy annak felállítását halassza akkora, mikor az egyetemi tanárképző-intézet tagjai valamelyik szakosztályban befejezik tanulmányaikat. Eötvös teljesítette a kar kérelmét és így — nem érhette meg iskolánk felállítását (f 1871 február 2-án); de «eszméjének győzedelme - itt is — emlékjele», s a nemzeti hálából, mely alkotásaiért holta után is maradandóan kiséri, mi is részt kérünk.

4