Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1939

Tanítói működése mindnyájunk előtt ismeretes. Azon kevesek közé tartozik, kiket az Isten nemesen gondolkodó, mély vallásos lélekkel és mélyen érző szívvel áldott meg. Bizonyságtétel volt e munka ama igazság mellett, hogy csak szeretettel lehet eredményesen nevelni, s csak az, akiben nagy szeretet van, lehet jó pedagógus. A lánykáknak volt ő a jó Gizi nénije. Az osztálya volt a családja és otthona. Mikor a tanterembe lépett, számára megszűnt minden, ami az iskolán kívül volt. Hűségesen és szorgalmasan dolgozott az ő tanítványaival, kik egytől-egyig élénken resztvettek a közös munkában, még a leggyöngébb is. Soha fáradtságot nem érzett munka közben, hanem a kislányok frissesége és élénksége felvidította, a jókedvük volt az ő ifjúsága és az örömök kiapadhatatlan forrása. A jókedv és vidámság, amellyel az osztály küszöbét átlépte, volt módszerének igazi sikere. S amíg a gyermekseregnek a homloka köré fonta a szeretetnek tündöklő fényét és csepegtette a fogékony telkekbe a hitnek és tudásnak fölemelő és boldogító érzéseit, meghódította a kisde- dedeket a szebb és eszményibb élet számára és odavezette őket ahhoz, aki maga az Űt, Igazság és az Élet.

Özv. Windt Józsefné tanítónő nemcsak a reábízott gyermekeknek volt a jó Gizi nénije, hanem tapasztalata és higgadtsága révén, de különösen az iskola iránti rendületlen szere- tetével, mindnyájunknak jó szelleme, útmutatója. Most, hogy nyugalomba vonult, kívánságunk nem lehet más, mint az, hogy érezze magát ezután is közöttünk. Találja bármikor otthonnak az iskolát, ahová egész szíve és lelke vonzza, ahol niinden sarok kedves ismerőse, bizalmas jó barátja.

Jó és hűséges kartárs volt. Lehet-e az, aki egész életében mindig szeretőire nevelte a reábízott gyermekeket, aki a szülői háztól örökölte a kartársi szeretetet és megbecsülést, más, mint jó kartárs. Az ő kedvessége, őszintesége, szolgálat-készsége nem válthatott ki mást, mint tiszteletet és szeretetet azokban, akik ismerték, de különösen mibennünk, akik vele: dolgozhattunk.

Hűséges sáfár volt, ki örömmel dolgozott az egyház veteményes kertjében. Kötelességét mindenkoron lelkiismerettel teljesítette és e tudat legnagyobb jutalma. Ez aranyozza be nyugalma éveit.

Nem búcsúzni akarunk e sorokkal, mert tudjuk, hogy szíve ezután is az iskoláé lesz. Útja ösztönösen idevezet, hogy emlékezzen és felviduljon. A Mindenható áldja meg egészséggel, hogy fáradhatatlan tanítói munkássága után találja és élvezze sokáig a jól megérdemelt nyugalmat.

4