Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1935
Pech Piroska tanítónő csak ebben a tanévben mutathatta ki, hogy erre a bizalomra méltó. Életkörülményei úgy ^alakultak, hogy a tanév befejezésével megválik kedvelt munkahelyétől. Rövid munkásságával bebizonyította, hogy tanítói és nevelői lélekkel áldatott meg. Szere tétével, tapintatos bánásmódjával nemcsak tanítványainak bizalmát és ragaszkodását, hanem a szülők és felettes hatóságának elismerését vívta ki. Távozása által részben munkakört cserél. Kívánjuk, hogy abban a kisebb családban is lelje meg azt az örömöt, szeretetet és ragaszkodást, amelyben része volt tanítványai és iskolánk falai között. A tanév közvetlen megkezdése előtt Kalma P á 1 tanító betegségére való tekintettel félévi szabadságot kért. Kalma tanító 37 éve működik az iskolánál. Kiváló működésével iskolánk hírnevét emelte. Elsőrangú tanítónak ismerték el városszerte. őt továbbra is iskolánk részére megtartani mindnyájunknak kívánsága volt. Kívánságunk azonban nem teljesedett, mert orvosi tanácsra nemcsak szabadságának meghosszabbítását, hanem nyugdíjazását is kérelmezte. Tőle ezen értesítőben búcsúzni még nem akarunk, nyugdíjazásának hivatalos elintézéséig a testület aktív tagjának tekintjük és őszinte kartársi szeretettel kívánjuk, hogy egészsége minél előbb helyreálljon és sokáig élvezhesse lelkiismeretes munkásságának gyümölcsét. Kalma Pál tanítónak betegsége, azaz szahadságolása gyors intézkedésre késztette felettes hatóságunkat. A tanítás folytonosságának céljából a II. fiú- és II. leányoszt ályokat ösz- szevontuk. A vegyes osztály tanítását igazgató-tanító vállalta. A koedukációt újabban sók iskolában keresztülvezették. /Élet- követelmény ez ma. A két nem egyenjogúsága és egyforma munkateljesítménye kényszerít, hogy a lányok is oly lelki és testi tulajdonságokkal ruháztassanak fel, amelyekkel sikeresen megvívhassák az élet harcát. Iskolánkban sem okozott zökkenést a koedukáció. A szelők legnagyobb része megelégedéssel vette tudomásul. Egy évi tapasztalat pedig arra tanított, hogy sok tekintetben a nevelésre és tanításra előnyös. Ellene legfeljebb felsorolhatjuk, hogy a fiúknak zajosabb és nyersebb magaviseleté némi nyomot hágy a leányok lelkifinomságán. Kalma Pál tanító szabadságolása folytán az első fiúosztály tanítását Lányi Mária tanítónőre bíztuk, ő már több alkalommal tanított fiúosztályokban. Most is bebizonyította, hogy egyforma eredménnyel lehet tanítani fiúkat és lányokat, csak legyen meg a tanítóban a . rátermettség, a le l kiisme retes hivatásszeretet. Igazgató-tanító nagy adminisztratív munkáján úgy köny- nyített a felettes hatóság, hogy B. Beck Olga tanítónőt megbízta szeptembertől—februárig, majd június 3Q-ig a szükil