Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1915
Háborús történet. — A kicsinyeknek. Csete Jóska mindig vidám képpel, jókedvvel ment az iskolába. Ha játékóra volt az udvaron, Jóska volt a legelevenebb, a legfürgébb, a legötletesebb, ha meg komoly munkáról volt szó: figyelt, szót fogadott, igyekezett a tanító úr kívánságát teljesíteni és szülei örömét keresni. Jóska rendes, szorgalmas gyerek volt, amellett jószivü, aki másokon szívesen segített, ha úgy esett a sora. Neki mindig volt két tolla, mikor pajtásának egy sem volt és az egyiket szívesen adta oda; örült, ha másokon segíthetett. Szerette is öt mindenki. A tanító úr többször megdicsérte és nem egyszer mondta : — Fiúk! Csete Jóskáról vegyetek példát, ez az igazi jó gyerek. Szófogadó és szorgalmas, csöndes mikor figyelni kell, virgonc amikor játszunk, adakozó, amikor másokon segíteni testvéri kötelesség. Jóskától nem hallotok árulkodást, nem is civakodik senkivel, mert ő csakugyan érdemes a szeretetre. Egy napon a Jóska gyerek szomorú arccal jött az iskolába. Szótlanul ült le a padba, mosolygó két szeméből most hiányzott a szokott jókedv. A fiúk rögtön észrevették kis barátjuk szomorúságát és rajban sorakoztak körülötte. — Mi a baj Jóska? Mi bánt? Miért vagy oly szomorú? Felelet helyett két szeme megtelt nehéz könnycseppel. — Mi bajod Jóska? — Kérdezte egyszerre Füredi Imre, Vas Pali, meg Horváth Gyurka. Beszélj hát! — Az az én bajom, az az én szomorúságom, hogy az én édesapámat behívták katonának. Holnap reggel indul. Itthagy bennünket, itt az édesanyámat, itt engemet. Ki tudja, mikor jön vissza?! Hátha egyáltalán nem jön sohasem. A csatába megy, ahol a halál lépten- nyomon kíséri az embert. Meghasadna a szívem, ha ott esnék el a harc mezején. Ha többet nem látnám a szemét, ha nem ölelhetném a nyakát, ha nem hallanám a szavát, ezt az elviselhetetlen csapást nem bírná el a szívem. Óh gyerekek, én végtelenül szeretem az én jó apámat. Én tudom, hogy mi ő nekünk. Ő keresi a kenyeret, a ruházatot, ő a lelke a családnak, ő vígasztal, ő bátorít bennünket ha meghalna, nagy fekete gyász szakadna reánk. Olyan nehéz, a
