Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1915
18 Az új iskolai évben mint óraadót Ferenczy Paula okleveles polgári iskolai tanítónőt, majd — Scholtz Margit tanítónőnk betegsége miatt — Haitsch Ella és Dörre Klotild polgári iskolai tanítónőket alkalmaztuk. Előbbi több tárgyat, utóbbiak a magyar nyelvet az I. és II. polgári osztályokban, illetve a rajzot mind a négy osztályban tanították az iskolai év végéig. A hadiszolgálatot tevő Lahmann György kartárs helyébe Oravecz Ilona okleveles tanítónőt kértük meg, aki a II. fiúosztályt nagy buzgalommal és szeretettel vezette az egész iskolai éven át. A tanítás. Az elemi iskolák tanítótestülete — egy helyettessel — teljes volt, a polgári iskolában pedig ismét összevont tanítást kellett alkalmaznunk. A kézimunka- és rajzórákat összevontuk, az így felszabadúlt időt Fuchs és Scholtz kartársnők a német és földrajz, illetőleg magyar nyelv helyettesítésére fordították. A III. és IV. polgári osztályban a magyart 3—3 órában tanítottuk. Az iskolaévet szeptember 1-én a beiratásokkal kezdtük. Június hóban 167 elemi és 42 polgári iskolai tanulót írtunk be. A behatásokhoz a szülők oly nagy számban hozták a tanítványokat, hogy némely osztályba a meghatározott létszámon felül is került tanuló. Ezt a rendkívüli háborús évnek tudhatjuk be, mert a múlt ősszel székesfővárosunk még több iskoláját katonák foglalták le, azért sokan a szabad iskolánkba hozták gyermekeiket. Iskolafenntartó hatóságunk méltányolta ezt a körülményt, de ki is mondta, hogy a béke után bekövetkező időben az előírt számon felül több tanulót semmi esetre se vegyünk fel. Az iskolai évet szeptember 7-én kezdtük meg a szokásos ifjúsági istenitisztelettel, 9-én meg a rendes tanítást. Rendkívüli zavarok nem szakították meg az iskolai évet; az elemi fiúiskolában csakis Pósch Károly bevonulása miatt vált szükségessé helyettesítése, amikor ugyanis előbb Klaar Elza, majd Hajts Ella tanítónők helyettesítették. Annál inkább zavarta meg a tanítást a polgári leányiskolában Scholtz Margit, majd Fuchs Paula tanitónők betegsége. Előbbi december és január hónapokban influenzában feküdt, februárban bejárt ugyan, de annyira elerőtlenedett, hogy március hónaptól fogva szabadságot volt kénytelen kérni. A rajzot Dörre Klotild, a magyart Haitsch Ella, a szépírást az igazgató helyettesitette. Fuchs Paula április hóban hökhurutban betegedett meg, azért a németet Télessy Dalma, a földrajzt Ferenczy Paula, a kézimunkát pedig a hospitáló ipariskolai kisasszony látták el. Az iskolát fertőző betegség vagy más ok miatt ugyan nem kellett bezárnunk, de azért az 1915/16-iki iskolaévet a szomorúbb évekhez kell számítanunk. Az ősszel és télen ugyanis a bárány