Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1915
14 nagyon helyeselte azt is, ha Cseténé felül a vonatra és felkeresi a Takuvár Vaszilie családját. — Ha lehet — mondotta az orosz — hozzon magával egy árvát a Takuvár-családból. Ha a kis árva édesapja megmentette a Jóska apja életét, mentse meg a Csete-család a Takuvár árvát és neveljék fel emberré. Annyi melegséggel, annyi őszinteséggel mondotta ezt az orosz, hogy Cseténé szívét elfogta valami ellenállhatatlan vágyakozás, hogy útra kél. Meg is indult, tele kézzel, sok ajándékkal. Idehaza már türelmetlenül várták vissza; Jóska minden reggel kiszaladt a vasútra, hogy megvárja az anyját. A hetedik nap reggelén, a vonatból egy kis bocskoros gyerekkel szállt ki Cseténé. Jóska nem tudta mire vélni, kit vezet kézenfogva az anyja. Fehér posztónadrág volt a gyereken, a derekán tüsző, mint a bolgárokén, akik itt Budapesten a pályaudvarok közelében apró csecsebecsét árulnak. Lábán bocskor volt, mint az alföldi pásztorokén. Fejére báránybőrsapka volt húzva, a kabátja meg szürke-fehér posztó volt. — Testvérkét hoztam Jóska. Hadiárvát, akit mi fogunk felnevelni. Az ő édesapja mentette meg apádat, mi megmentjük őt, az árvát és felneveljük a haza hasznos polgárává. — De mit mondanak majd a faluban, ha meglátják ezt az oláh gyereket, kérdezte Jóska. Csúfolni, nevetni fognak, hogy oláh testvérem van, aki nem tud magyarul. — Majd megtanul édes fiam. És csúfolni sem fognak. Ti csak szeressétek egymást, mintha testvérek volnátok. A hazának minden polgára egyenlő és minden polgárra szüksége van ennek a hazának. Egyik magyar, másik román nyelven dicséri az Istent, ebben fennakadni nem szabad. Másnap már az iskolába került a hadigyerek. A Jóska édesanyja nem akarta, hogy a kis Györgye úgy nőjjön fel, mint a fű, iskola, tanulás és nevelés nélkül. Volt nagy csodálkozás az iskolában. Csakugyan kinevették a hadiárvát, ahogy bozontos fejével a tanító elé csoszogott a bocskorával. A nevetés azonban nem soká tartott. A tanító úr leintette a nevető gyerekeket. — Fiúk! Ez a kis teremtés, messze Erdélyben otthagyta az édesanyját, a testvéreit. Ott, mert az édesanyja könnyíteni akart a gondjain, látta, megérezte, hogy jó helyre adja a gyerekét, ahol felnevelik, embert faragnak belőle. Ennek a kis fiúnak az édesapja a haza védelmében esett el. Éppen úgy védte az ő édesapja a hazát, mint bármily más magyar ember. Ennek a szegény gyermeknek pótolhatatlan vesztesége van, nincs apja. Úgy nézzetek erre a hadiárvára, mint a hős gyermekére, aki nem
