Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1915
15 bántalomra, hanem oltalomra érdemes. Osszuk meg mindenünket a hadiárvával, a lelkünket, a szeretetünket, a kenyerünket. Testvért lásson bennünk, akik felemeljük az elhagyottat; örömöt varázsoljunk a leikébe, hogy hinni, remélni tudjon. Én úgy fogok tekinteni erre a gyermekre, mintha a fiam volna és elvárom, hogy ti is úgy tekintsétek, mintha testvéretek volna. A tanító úr szavára elkomolyodott az egész osztály. Óra végén már becézgették, uzsonnával kinálgatták a hadiárvát, aki lassan felmelegedett és mosolygott a fiúkra. Bizonnyal annak örült, hogy nem bántja őt itt senki. Amíg a gyerekek játszadoztak, beszélgettek, a tanító úr levélírásba fogott. Levelet írt messze Turkesztánba, a Jóska édesapjának Megírta benne az orosz munkás örömét, meg a kis Takuvár gyerek jövetelét. Tudom, hogyha a Jóska apja ezt a levelet megkapja, megcsókolja azt nem is egyszer, nem is százszor. Szusz Lajos.
