Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1913
32 IV. OSZTÁLY. Hetenkint 2 óra. Folytatása és kibővítése az eddig tanultaknak. Tehát olvasmányok útján szógyűjtés, beszélgetés, fogalmazás, helyesírás s mikor az olvasmányt vagy verset már teljesen értik, annak hangsúlyos, értelmes olvasása, illetve megtanulása. 9. Rajzolás. A rajztanítás célja az, hogy megtanítsa a gyermeket, miként kell a saját megfigyelése alapján egyszerű tárgyakat érthetően (jellemzően) ábrázolni. A tárgyak külső megjelenésének, úgymint alakjának, arányainak, színének és helyzetének az ábrázolás érdekében való megfigyelése a gyermeket öntudatos látásra, értelmes Ítéletre s végeredményül a természetben és az emberi munkában való szépség felismerésére és megbecsülésére vezeti. I—II. OSZTÁLY. Hetenkint 2—2 fél óra. A tárgyak legfeltűnőbb külső tulajdonságainak megfigyelése alapján, szemlélet és emlékezés után való rajzolása, pl.: golyó, karika, létra, kereszt, ostor, kocsikerék, levélboríték, papírsárkány, dominókövek számlapjai stb. Eközben a gyermek a beszéd- és értelemgyakorlatok szemléltető módszerével megismeri a tárgyak alaki tulajdonságait, arányaira, színére és helyzetére vonatkozó fogalmakat, mint pl.: hosszú, rövid, széles, keskeny, magas, alacsony, kerek, gömbölyű, szegletes, egyenes, hajlott, ferde, merőleges, vízszintes, egyenlőközű, egész, fél negyedrész, sárgászöld, ibolyaszinkék, barna, szürke, fekete, fehér, sötét, világos, halvány, stb. alatt, fölött, mellett, távol, közel. A tanítási órák egy része kézügyesítő gyakorlatokra fordítandó. Ill-IV. OSZTÁLY. Hetenkint 1 — 1 óra. Szemlélet után való rajzolása egyszerű használati és természeti tárgyaknak, kezdve olyanokon, melyeknél két dimenziónak visszadása jellemző képet ad, mint pl.: ajtó, ablak, tábla, pajzs, balta, kanál, edényfélék, zászló, stb. egyszerű levélformák, csésze, palack, pohár, könnyebb vázák. Ecsetgyakorlatok: kör- és elipszisfoltok, szív- és lándzsaalaku foltok. Egyenes és hajlított sarok: csillagalakok összeállítása. Természet után rajzolt tárgyak egyszerű festése, levél, virág, típusok díszítése. 10. Ének. Az elemi iskolai énektanítás célja, hogy fölébressze és ápolja a zenei érzéket, gyakorolja a hallást, fejlessze az ütemérzéket, járuljon hozzá a kedély műveléséhez s legyen hathatós eszköze a vallásos és hazafias érzület ápolásának.