Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1913
27 A IV. osztályban is mindenekelőtt az előző osztály anyagát ismételjük át s csak azután bővítjük ki a számsort fokozatosan 1.000,000-ig. Ezzel párhuzamosan bővítjük a mértékekről szerzett ismereteket is. A római számok írását is gyakoroljuk. A fejszámolás itt is állandó munkát ad, úgyszintén az alapműveletek, most már mind gyakrabban különnevü számokkal, amikor is a magasabbrendü egységeknek alacsonyabbrendüre való változtatására nagy gondot fordítunk. Mivel a tizedestörtek a tizedesrendszerü számsor egyenes folytatásai, logikus sorrendben először ezeket tanítjuk s csak azután a közönséges törteket. Annál is inkább, mert gyakorlati alkalmazásukat épen a mértékeknél s a pénzeknél szemléltethetjük legjobban. Ezek után térünk ál a közönséges törtek ismertetésére, állandóan szem előtt tartva a számolástanítás első főszabályait t. i. a szemléltetést. A fő az alapfogalmak kellő megértése Sorjában következnek: az egész tört alakban, a tört fogalma, valódi és áltört, vegyes szám s a két utóbbi átalakítása, valamint a törtek bővítése és egyszerűsítése. Egyenlő nevezőjű törtek összeadása és kivonása. A tört szorzása és osztása egész számmal. E fokon nem lehet még szó a műveletek rendszeres elvégzéséről törtekkel. 5. Természetrajz. A természetrajz tanításának célja az, hogy megismertessük a tanulókat a természeti tárgyakkal és ezeknek hasznos vagy káros tulajdonságaival; meg- kedveltessük velők a természetet és megerősítsük vallásos érzelmeiket. Hogy megfigyelőképességüket fejlesszük s érdeklődésük felkeltésével kíméletet és tiszteletet ébresszünk a természet kincsei iránt. Ennek a tárgynak alapismereteit a beszéd- és értelemgyakorlat nyújtja és az olvasókönyv gyarapítja. Mint külön tantárgyat először a harmadik osztályban tanítjuk. 111. OSZTÁLY. Hetenkint 1 óra. A háznál élő hasznos állatok: kutya, macska, ló, szamár, szarvasmarha, juh, kecske, sertés, tyúk, lúd, kacsa, galamb, fecske, méh, selyemlepke A ház körül élő alkalmatlan vagy kártékony állatok: egér, patkány, veréb, légy, svábbogár, poloska, bolha moly, pók. A kert állatvilága: vakondok, sündisznó, denevér, cserebogár, katicabogár, hangya, csiga A virágoskert: hóvirág, ibolya, jácint, tulipán, muskátli, szegfű, rózsa. A konyhakert: burgonya, hüvelyesek, káposztafélék, petrezselyem, sárgarépa A gyümölcsöskerti mandula, barack, cseresnye, meggy, szilva, dió, alma, körte. A szántóföld növényei és állatai: gabonafélék, kukorica, pipacs, búzavirág Nyúl, hörcsög, ürge, pacsirta, gyík, sikló, vipera. * Bár a 111. osztályban már önállóan tanítjuk a természetrajzot, azért még itt is a beszéd- és értelemgyakorlat modorában kezeljük. Tartózkodunk tehát a