Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1913
25 A fejbeli számlálást és soralkotást 1 -el, 2-vel stb. előre és visszafelé nap nap után végeztessük, mert ezzel a számolásban való készséget mozdítjuk elő A számjegy-írást megkezdhetjük mindjárt a tanítás kezdetén, hogy a szóbeli számolás leírása által a tanulókat tudásukban megerősítsük. A műveletek jelei közül 5-nél a -f és a —, 6-nál a X és a 8-nál az : jelet ismertetjük. * A műveletek írásjelei szerint 4 alapműveletet szoktunk megkülönböztetni, azonban a számolástanítás kezdetén, sőt a négy alsó osztályon keresztül is célszerű a pótolásos kivonást, vagyis pótlékozást külön műveletként tárgyalni és a részekre osztást a bennfoglalástól vagy méréstől egészen elválasztani. Ha következetesen minden műveletet szemléltetéssel tanítunk, akkor ez a különválasztás már magától is szükségessé válik. Igaz, hogy e páros műveletek eredménye ugyanaz, de kivitelük a gyakorlati életben is teljesen különböző. Máskép járunk el akkor, ha pl. pénztárcánkból egyszerűen kivesszük a szükséges mennyiséget (kivonunk) mert van benne elég s máskép, ha előbb egy hiányzó mennyiséget kell hozzátennünk (pótolunk) hogy elég legyen. Ép így eltérő az a cselekedet is, mikor a többség árát az egyesek között szétosztjuk, hogy az egységét megtudjuk, attól a gyakorlati művelettől, midőn azt keressük, hogy pl. hányszor mérhetjük rá egy megadott útra a kilómétert vagy más megadott mennyiségre a benne foglalható kisebb mennyiséget. Csakis gépies — a teljes megértést kizáró — eredményt érhetünk el akkor, ha a növendékeket arra tanítjuk, hogy pl. 1 narancsnak annyi az ára, ahányszor a 4 a 20-ban található. Nevezzük meg a 20-at és a 4-et, mindjárt világossá lesz már a kis gyermek előtt is, hogy értelmetlenséget mond akkor, mikor 20 fillérben 4 narancsot keres. A konkrét tárgytól a számok hirtelen elvonása, mint ez utóbbi példában, csak magasabb fokon történhetik értelemzavar nélkül. Hogy a megkülönböztetett műveletek közös írásjelei nehézséget ne okozzanak, írjuk a pótlékozást jel nélkül, a bennfoglalást közelebb (:) az osztást pedig távolabb helyezett :-tal, ami máris a szétosztásra emlékeztessen. Minderre csak addig van szükség, míg a növendékek a számolás alapmunkálatait világosan megértették s bennök teljes biztosságot sajátítottak el. Később már bátran helyettesíthetjük a nehezebbet a könnyebbel, mint pl. az osztást a bennfoglalással. Az első osztályban tanulják meg a gyermekek azt is, hogy miként történik vásárlásnál a 2, 10 és 20 filléresből való visszaadás. E célra a pénzutánzatok igen alkalmasak s azokkal végezzenek a növendékek vásárlásokat. A számtan-órában is megkívánjuk, hogy a növendékek tiszta magyaros szórendű, értelmes mondatokban feleljenek. A számok írásában is csínt, rendet és írás alatt helyes testtartást követeljünk. 11. OSZTÁLY. Hetenkint 4 óra. Számolás az 1—100-ig terjedő számkörben. Az I. osztályban ismertetett mértékek kibővítése a számkör határáig. Példák a gyermek életéből kisebb vásárlásai köréből, továbbá a beszéd- és értelemgyakorlatok tárgyköréből.