Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1911

8

s azok gondozása volt kettős feladata. De belátta végre, hogy így nem élhet tovább, a gyermekek, különösen a leánykák anyai vezetés nélkül szűkölködnek, tehát elhatározta, hogy másodszor nősül s most arra is néz, hogy oly nőt válasszon, aki gyermekeinek valódi anyja legyen. 1901. szept. 24-én elvette Liedemann Rózsát, aki nemes elhatározással elvállalta a hü feleség és gondos anya nehéz, de magasztos feladatát. Második házasságából is két bim- bócska fakadt.

Átélte hát Scholtz Lajos a családi élet teljes örömét és egész fájdalmát s eltávozott, mielőtt apai kötelességeinek teljesen megfelelhetett volna, míg gyermekeit elláthatta volna. Egyetlen gyermeke sem önálló még és a pici baba alig volt 372 éves, amikor édesapjától örökre búcsúznia kellett.

Szép, nemes emberbaráti és honfiúi kötelességet is teljesített Scholtz Lajos; a székesfőváros árvaszéke t. i. egy árva fiú gond- nokáúl nevezte ki s így gyermekei gondozásán kívül még egy idegennek is testi-lelki jóvoltáról kellett gondoskodnia. Ezt a kötelességét is híven, lelkiismeretesen végezte s örült a fiú gyarapodásán. Gondozása csak akkor ért véget, amikor a fiút nagykorusították s külföldre ment, hogy mint rézmetsző szakmájában tökéletesedjék.

Mint tanító példája lehet a pontosságnak s lelkiismeretes működésnek, a becsületes munkának. Készületlenül nem látták őt a leányok soha; ő meg nem bizakodott el, hogy hiszen már régóta tanít, tudja hát, mit s hogyan kell tanítania.

A növendékekkel való bánásmódja mindig a helyes, tapintatos. Mint hevülékeny ember soha el nem ragadtatta magát hevessége által, önuralma gyakran bámulatos, bármennyire megharagították a leányok, mindig uralkodott a természetén; felhevült állapotát ha észre is vehették, nem szenvedett soha sem az egész osztály, sem az egyes bűnösök. Pedig hányszor, de hányszor lett volna alkalma egy-egy csintalan, vagy figyelmetlen leányt megbüntetnie, de azt — ha lecsendesedett — igazságérzete nem engedte; felhevült állapotban meg nem büntetett. Amint a gyengébb tehetségű növendékekkel szemben türelmes, elnéző volt, oly mértékben megkövetelte, hogy a tehetségesebbek teljesen megfeleljenek. S ha ma — mikor a második generációt tanította — megkérdeznék az iskolásleányok anyáit, mindnyájan azt az ítéletet mondanák: „Scholtz Lajos szigorú, de rendkívül igazságos tanár volt, nem kedélyeskedett, de nyájas, barátságos volt mindig. Haragot nem tartott, elfelejtette a rajta elkövetett sérelmet s ha a leányka megjavult, ő örült legjobban a haladásának.“